Újpest nem hagy fel a Sziget-támadással

2010.01.08. 12:40
A Legfelsőbb Bíróság elé viszi a Sziget-ügyet Újpest önkormányzata, derül ki a polgármester közleményéből. Gerendai Károly Sziget-főszervező szerint "mivel a kerület képtelen a valós problémáit kezelni, inkább látványos perekkel tereli el a figyelmet".

„Nem felel meg a valóságnak a Sziget Fesztivál szervezőinek állítása, miszerint Újpest önkormányzata az ellenük indított birtokvédelmi pert már első fokon elvesztette volna. A IV. és XV. Kerületi Bíróság az elsőfokú ítéletében megállapította, hogy a fesztivál rendezői a 2007. évi rendezvényükkel birtokháborítást követtek el, és a jövőbeni jogsértés megakadályozása érdekében őket különböző intézkedések megtételére kötelezte” – írja Derce Tamás polgármester pénteki közleményében.

Mint ismeretes, a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság megszüntette a kerület által a Sziget ellen indított pert, Újpest önkormányzatát pedig a perköltség megfizetésére kötelezte.

Derce szerint a Fővárosi Bíróság az ügy érdemében nem hozott ítéletet, a pert eljárási okokra hivatkozva szüntette meg. A polgármester szerint a bíróság ráadásul elfogult is, mert a bírói fórum már évek óta részt vesz a fesztiválon, különböző programokat szervez. Ezért a Legfelsőbb Bíróságra viszik az ügyet.

A Sziget főszervezője szerint Derce Tamás nyolc éve folytat hadjáratot a fesztivál ellen. „Nyolc év alatt négy bírósági ítélet született – mondta Gerendai Károly. – Mivel a kerület képtelen a valós problémáit kezelni, inkább látványos perekkel tereli el a figyelmet” – tette hozzá, megjegyezve, elsőfokon két olyan, az önkormányzat birtokában lévő területre állapították meg a birtokháborítást, ahol hangerősségmérést valójában nem végeztek.

„A mérések nem az ingatlanokban, hanem egy közeli parkban történtek. A vizsgálatot megismételték a fesztivál után, és a zaj akkor is meghaladta a határértéket, azaz egyszerűen a forgalom hangos Újpesten” – mondta Gerendai.

A szervező megjegyezte, egyelőre nem készülnek újabb zajvédelmi beruházásokkal, mivel mostanra minden lehetséges vívmányt bevetettek. „Nemhogy a több kilométerre lévő Újpesten, de a néhány száz méterre fekvő kerületekben sem hallható a Sziget zaja éjszaka” – állította.