Európai irányelv készül az online zeneterjesztésről

Az Európai Parlament plenáris ülése kedden megszavazta Lévai Katalin jelentését a zeneművek internetes hozzáférhetőségről.

Megszavazta az Európai Parlament plenáris ülése kedden Strasbourgban Lévai Katalin (MSZP) jelentését a zeneművek több országot érintő terjesztéséről, illetve az internetes hozzáférhetőségről.

Az elsöprő többséget hozó voksolást értékelve képviselő asszony kiemelte annak jelentőségét, hogy a jelentés és a vita alapján a jogszabályt előkészítő Európai Bizottság úgy döntött: az úgynevezett puha szabályozás helyett kötelező érvényű irányelvet alkot a zeneművek online felhasználásáról.

A célország számít

"A szerzői jogok közös, határokon átnyúló kezelése a jogszerű online zeneszolgáltatás terén" című jelentés szerint a szabályozásnak magas szintű védelmet és egyenlő bánásmódot kell biztosítania a jogosultak, a jogdíjak birtokosai számára. Az EP azt szeretné, ha olyan szabályozás születne, amely választási lehetőséget nyújt a zeneszerzőnek arra nézve, hogy hol kíván élni szerzői jogával. Növekszik a verseny a jogokat nyújtó szervek között is.

Mindez a kisebb nemzetek művészeinek kedvez, akiket a javaslat jobban véd, szabadabb választást biztosít számukra, és ezáltal magasabb jogdíjakhoz juthatnak, mondta el Lévai Katalin az MTI-nek. Kiemelte annak fontosságát, hogy az EP a célország - azaz a felhasználás, a letöltés országának - díjai szerint határozná meg a szerzői jogdíjakat.

A javasolt új rendszer - amelynek kidolgozása az EP álláspontját figyelembe véve Európai Bizottságra vár - a jogosultak közötti szolidaritásra és a jogkezelők közötti egyensúlyra alapul. Elkerüli a szerzői jogdíj szintjének leszorítását és hozzájárul, hogy a jogosultaknak fizetendő jogdíjak elérjék a megfelelő szintet. Megőrzi a közös jogkezelők szerepét és a jogdíjak kölcsönös beszedésének jelenlegi rendszerét, amelyben a közös jogkezelők járnak el tagjaik nevében. Az előterjesztés segíthet megnyitni a piacot a gyorsan fejlődő internetes kereskedelem előtt is.

A jelentés szerint a felhasználóknak nem kell 27 EU országból külön-külön megszerezni az egyes engedélyeket (és ugyanoda befizetni a jogdíjakat), hanem mindezeket egy helyen intézhetik el. Ez lehetőséget teremt kis nemzeti - például internetes - cégeknek is az európai piacra jutásban.

Nemzetközi porond

A jelenlegi rendszerben a jogdíjakat beszedő társaságok - a szerzők és egyéb jogosultak, így például kiadók társaságai -, a gyakorlatban a jogkezelők nemzeti szinten monopolhelyzetben vannak. A jogosultakat saját országukban a jogkezelők közvetlenül képviselik, unión kívüli országokban pedig választott jogkezelőjük és a többi európai és más országbeli jogkezelők között kétoldalú tárgyalásokon létrejött kölcsönös megállapodásokon keresztül.

Lévai Katalin közleménye szerint "a magyar zene és a magyar előadóművészek egyik legjobb szellemi exportcikkünk, az irányelv elő fogja segíteni jobb érvényesülésüket a nemzetközi porondon".

Precedens

A mostani javaslattal el lehet kerülni, hogy néhány óriásvállalat és jogkezelő kezében összpontosuljon az összes jog és zenemű, a közlemény szerint "lerombolva a rendszer működőképességét, monopolhelyzetet teremtve és kiszorítva, elsorvadásra ítélve ezzel a kis nemzeti művészeket, jogkezelőket - ezek kulturális és szociális szerepét". Ugyancsak "elkerülhető a jogdíjakra nehezedő nyomás, amely a művészet értékvesztését eredményezte volna, miközben érvényesül az egyenlő bánásmód és szolidaritás a művészek és kiadók között".

Lévai Katalin a jelentés vitájában kiemelte, hogy az Európai Unió össztermékének 5-7 százalékát szerzői jog által védett alkotások adják.

Annak, hogy az Európai Bizottság hajlandónak mutatkozik lemondani a puha szabályozásról, precedens jellege is van, mert az EP "jogalkotásra késztette a bizottságot" - mondta még el Lévai Katalin. Leszögezte: ez figyelmeztetés a bizottságnak arra is, hogy fel kell hagynia azzal a gyakorlattal, hogy nem kéri ki, vagy nem veszi figyelembe az EP véleményét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32