Az előző miniszter nem tudott segíteni
Grunwalsky Ferenc utalt arra: január 3-án kelt levelükre, amelyben a játékfilmes szakosztály financiális problémáinak rendezését kérték, a két választási forduló között, azaz az előző kormány idején a minisztérium azt válaszolta, hogy nem tud anyagi segítséget nyújtani.Az MTI információja szerint a filmesek 600-800 millió forintos gyorssegélyért folyamodnak a miniszterhez.
Az MMK ugyanis az idén csak 320 millió forintot fordíthat játékfilmek támogatására, mivel az ez évre szóló 450 millió forintos költségvetésből 130 milliót már tavaly elköltöttek. Az MMK titkárságán az MTI-t kedden úgy tájékoztatták, hogy Grunwalsky Ferenc közalapítványi elnöki jelölését illetően egyetértés látszik kialakulni a közalapítvány alapítói közé tartozó 26 szakmai szervezetben.