Az Írószövetség szerint az állam nem támogatja az irodalmat

2003.06.12. 15:23
A kulturális tárca csupán évi 40 milliót fordít az irodalomra, miközben 10 milliárd forint bevétele van a könyvkiadás megadóztatásából.
A kulturális minisztérium - tervei és vágyai szerint - sokkal nagyobb támogatást adna a magyar irodalmi életnek, de a költségvetés behatárolja lehetőségeit - mondta Schneider Márta helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a kulturális minisztérium az idén 40 millió forintot fordít az irodalmi társadalmi szervezetek támogatására, ennek felét a Magyar Írószövetség kapta. Schneider Márta, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának művészeti ügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Írószövetség előző napi állásfoglalására reagálva nyilatkozott az MTI-nek.

A Magyar Írószövetség szerint a kormánynak elemi kötelessége, hogy megfelelő anyagi és egyéb feltételeket biztosítson az irodalomnak; de a rendszerváltozás 13 éve nem hozott javulást az irodalom, illetve az írók anyagi, társadalmi megbecsülésében. A választmány állásfoglalása szerint ma az irodalom működése szinte teljesen a piactól függ, s az állami támogatás más művészeti ágakhoz képest is elképesztően kevés; továbbá a költségvetés a könyvkiadás évi mintegy 10 milliárd forintos forgalmiadó-bevételének csak töredékét forgatja vissza az irodalmi műhelyek finanszírozására.

A tárca helyettes államtitkára emlékeztetett: a minisztérium segítette a Magyar Írószövetséget azzal is, hogy a szervezet Bajza utcai székházának bérleti díját öt évre előre kifizette. Emellett a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) szépirodalmi szakkollégiuma például az idén 391 millió forintot osztott ki, ami 61 millióval több a tavalyi összegnél. Lényegesen, 50 millió forinttal nőtt az ismeretterjesztő szakkollégium kerete is - jegyezte meg.

Schneider Márta szólt arról is, folyamatos párbeszéd, vita zajlik az NKA és az írószervezetek, könyvkiadók között; a vita az NKA-hoz befolyó járulékokról és az abból, a szakma támogatására visszaforgatott összegről folyik. "Az a hosszú távú terv, hogy a kulturális szféra ne befizetője legyen a minisztériumnak, - mondta Schneider.

A helyettes államtitkár a könyvkiadás általános forgalmi adója (áfa) kapcsán kitért arra: minden nyár hozza magával az áfa-törvény módosítását, s most - az európai uniós áfa-jogszabályoknak megfelelően - szövegszerűen is módosítani kell a magyar szabályozást.

- Az unióban két áfa-kategóriát tartanak számon, az általánosat és a kedvezményeset; a magyarországi könyvkiadás 12 százalékos áfája eddig is a kedvezményes kategóriába tartozott, s az elkövetkezőkben is oda fog tartozni - mondta a helyettes államtitkár.