Nem indul eljárás a kaposvári színház 56-os darabja ellen

Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem polgári jogi tanszékének vezetője be akarta tiltani a Kaposvári Csiky Gergely Színház 56-os darabját, de az ügyészség állásfoglalása szerint a színház igazgatója és a darab rendezője nem sértette meg az 1957-ben halálra ítélt, ám később a bíróság által mentesített fiatal medika, Tóth Ilona emlékét.

Nem talált alapot perindításra az ügyészség a kaposvári színház elleni beadvány ügyében - közölte szerdán a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-vel.

"Állampolgári beadvány alapján a Somogy Megyei Főügyészség megvizsgálta, hogy a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában bemutatott +56 06/ őrült lélek, vert hadak+ című színmű tartalma miatt a darab írója, rendezője, valamint a színház igazgatója ellen kegyeleti jog megsértése miatt a Ptk. 85. § (3) bekezdése alapján ügyészi keresetindítás indokolt-e vagy sem" - áll a határozatról kiadott, s Horváth Szilárd megyei főügyész aláírásával jegyzett közleményben, amely megállapítja, hogy ügyészi perindításra alapot nem találtak, erről a kérelmezőt értesítették.

Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem polgári jogi tanszékének vezetője a Somogy Megyei Főügyészséghez februári 20-án írt beadványában több helyről kapott tájékoztatásra hivatkozva személyiségi jogi per indítványozását kérte az író, az igazgató és a rendező ellen. E mellett az előadás felfüggesztését kérte a per jogerős befejezéséig arra való hivatkozással, hogy a darab sérti az 1957-ben halálra ítélt, ám később a bíróság által mentesített fiatal medika, Tóth Ilona emlékét.

A beadvány szerint a kaposvári színház előadása az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után koncepciós perben halálra ítélt medikáról szól. Jobbágyi Gábor a beadványhoz mellékelte az általa írt, Tóth Ilona ügyéről szóló könyvet is.

A kuruc.infonak sem tetszett

A Mohácsi János által rendezett, az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából bemutatott előadás nagy vitát váltott ki. A kuruc.info internetes portál február 20-án nevekkel és elérhetőségekkel közzétett felhívására gyalázkodó, sértő, fenyegető hangú leveleket, telefonokat kapott több szereplő, a rendező és a színház titkársága. A szakma jeles képviselői ugyanakkor nyilatkozattal tettek hitet a darab és a művészi szabadság mellett, amelyhez a szinhaz.hu internetes portálon több mint két és fél ezren csatlakoztak.

Jobbágyi Gábor március 16-án - mielőtt megnézte volna az általa kifogásolt előadást -, majd azt követően is újságírók kérdésére fenntartotta az ügyészséghez írt beadványában megfogalmazott véleményét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31