Szerbiában is botrányt kavart Koltay Trianon-filmje

2005.02.11. 17:19
"Már első látásra is világos, hogy a szólásszabadsággal való visszaélésről, nacionalista politikai hátterű mesterkedésről van szó" - írja a belgrádi Politika című napilap.
A Szabadsággal való visszaélés címet viseli a belgrádi Politika című napilap pénteki vezércikke, amely a Trianon című film szabadkai bemutatójáról értekezik.

A legkomolyabb szerbiai politikai és közéleti napilapnak számító újság szerint, - amely egykoron a milosevici propaganda szócsöve volt - Koltay Gábor filmjének címe már önmagában elegendő volt ahhoz, hogy ellentétes érzelmeket ébresszen: egyeseket arra késztessen, hogy új szemszögből nézzék a trianoni békeszerződést, másokat pedig abban a meggyőződésben hagyjon, hogy a történelem és a határok átszabásáról van szó.

A filmbemutató szervezője a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) volt, amelynek már a neve is Magyarország egykori területi szerkezetére utal. A lap felemlegeti, hogy a HVIM északi soknemzetiségű régiót akar létrehozni a Vajdaságban, s ebbéli szándékukat azzal fejezik ki a szervezet tagjai, hogy "Délvidék" feliratú pólókat viselnek. Álláspontjukat és vajdasági tevékenységüket több ízben élesen bírálták a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetői, jobboldali szervezetnek minősítve a magyarországi székhelyű HVIM-et, amely csak azért jön a Vajdaságba, hogy békétlenséget szítson. Ugyanakkor olybá tűnik, hogy a szabadkai magyar kulturális központban, a Népkörben tartott filmvetítés éppen a VMSZ ihletésére történt (a lap csütörtöki számában megemlítette, hogy a Népkör résztulajdonosa Pásztor István VMSZ-es politikus, a vajdasági kormány gazdasági minisztere).

"Már első látásra is világos, hogy a szólásszabadsággal való visszaélésről, nacionalista politikai hátterű mesterkedésről van szó" - írja a Politika.

A lap szerint a szerbiai társadalom egy évtizede küzd a kulturálatlansággal és a primitivizmussal, amelynek egyik megjelenési formája az intoleráns nacionalizmus. Ha ez soknemzetiségű és többvallású környezetben nyilvánul meg, azonnal nacionalista hullám formájában fejeződik ki a válasz arról az oldalról, amely egy adott pillanatban veszélyeztetve érzi magát. Mindenki, aki nemzeti tekintetben vegyes környezetben él, jól tudja, hogy csak akkor lehet összhangban élni egymással, ha mindenki egyforma jogokat és szabadságokat élvez, amelyeket csak más entitások és népek szabadsága korlátozhat.

"Úgy tűnik, hogy ezzel nincsenek tisztában azok, akik azt gondolják, hogy hőstett provokatív filmmel, falfirkával vagy valamilyen felirattal megsérteni más nép tagját. Az, hogy senki se reagál erre - sem az állam, sem az európéer civil szervezetek -, mintha arról tanúskodna, hogy lassan mindannyian részesei vagyunk az általános kulturálatlanság és intolerancia légkörének" - írta a Politika.