Hella
16 °C
28 °C

Be akarják mutatni a holland képviselő Koránt gyalázó filmjét

2008.03.10. 14:52
A Mohamed-karikatúrákat készítő dán rajzoló szerint Hollandiában be kell mutatni azt a Korán-ellenes filmet, amit egy jobboldali politikus készített, annak ellenére, hogy vetítése erőszakos cselekményeket robbanthat ki.

Kurt Westergaard az egyik alkotója volt azoknak a Mohamed-karikatúráknak, amelyek 2006-os megjelenésüket követően zavargásokat és a dán termékek bojkottját váltották ki a muszlim világban. Az ő műve volt az a gúnyrajz, amelyen az iszlám prófétája bombát takaró turbánt visel.

Hasonló fogadtatástól tartva a holland kormány felszólította Geert Wilderst, hogy ne mutassa be a Koránról szóló filmjét, egyben el is határolódott a politikus nézeteitől.

Westergaard a De Volkskrant című holland napilap hétfői számában úgy nyilatkozott, hogy egyetlen dán politikus sem merné a film betiltását javasolni. "Ez egyet jelentene politikai öngyilkosságával. Egy dán politikus tudja, hogy nem lehet korlátozni a véleménynyilvánítási szabadságot. Wildersnek be kell mutatnia filmjét" - mondta.

Wilders eddig nem sokat árult el a filmről, amelyet rajta kívül eddig csak a producerek láttak. Korábban a Koránt olyan "fasiszta" könyvnek nevezte, amely erőszakra uszít. A politikus a múlt héten csalódottságának adott hangot amiatt, hogy egyetlen holland tv-állomás sem volt hajlandó levetíteni a filmet, és közölte: valószínűleg március 28-án mutatja be a hágai parlament sajtóközpontjában és valószínűleg hozzáférhetővé teszi egy különleges internetes oldalon is.

A Mohamed-karikatúrák újbóli felbukkanása és a Wilders-film elleni tiltakozásul több ezer afgán diák tüntetett vasárnap dán és holland zászlókat égetve és azzal fenyegetőztek, hogy megtámadják a két országnak a NATO-erőkkel Afganisztánban szolgáló katonáit.

Westergaard, aki elmondta, hogy 2006 óta már a hatodik titkos lakhelyére költözött és felkészült arra, hogy élete hátralévő részében védelemre szorul, elmondta: nem bánja, hogy megrajzolta a Mohamed-karikatúrákat.

"Dániában mindent és mindenkit bírálunk: a királynőt, a politikusokat, a vallást. Az újságnak az a feladata, hogy vitákat provokáljon, és ez a dolga a karikaturistának is. A muszlimoknak ezt el kell fogadniuk" - mondta. A holland kormány attól tart, hogy Wilders filmje olyan vallásos és faji feszültségeket szít fel, mint amilyenekre Theo van Gogh 2004-es meggyilkolásakor látott az ország. Van Goghot azután ölték meg, hogy filmet készített a muzulmán nők elleni erőszakról.