Visszavonták Megyeri díját Bukarestben

A bukaresti George Enescu Fesztivál rendezői visszavonták Megyeri Krisztina Párizsban élő magyar zeneszerző hétezer eurós díját, amelyet a legjobb kamarazenének járó zeneszerzői díj kategóriában kapott meg két héttel korábban.

A bukaresti Új Magyar Szó csütörtöki száma szerint a fesztivál rendezői a díj visszavonását azzal indokolták, hogy a Megyeri által komponált kamaradarab (Le Jardin Étranger, Az idegen kert) 2003-ban már egyszer kapott díjat, épp az Enescu Fesztiválon. Sőt, a szerző Párizsban is eljátszotta már nagyközönség előtt. A verseny szabályzata szerint pedig ez kizáró ok lett volna, csak későn vették észre, hogy ugyanarról a műről van szó.

Kritériumok, nincs tíz perc

A zsűri egyik tagja, Octavian Nemescu a lapnak elmondta, hogy úgy tudja, hogy egy szemfüles tévészerkesztő hívta fel a zsűri elnökének a figyelmét arra, hogy a díjnyertes zenedarab nem felel meg a kritériumoknak.

A lap a Romániai Zeneszerzők Szövetségének jegyzőkönyve alapján megtudta, hogy a visszavonásról szóló döntés már szeptember 14-én megszületett, de nyilvánosságra csak 18-án került, mégpedig a NewsIn hírügynökség által. Nem világos, hogy miért kellett ezzel négy napot várni, olvasható a lapban.

A jegyzőkönyv egy másik okot is említ, amiért a zeneművet kivonták a versenyből: a darab hossza minimum tíz perc kell hogy legyen, Megyeri szerzeménye pedig néhány másodperccel rövidebb ennél.

Tisztázatlan körülmények

Az ÚMSZ szerint magát az érintettet csütörtökig még nem értesítették a döntésről. A díj visszavonásának hírét Mihai Constantinescunak, az Artexim (Koncertszervező Ügynökség) igazgatójának kellett volnia közölnie a zeneszerzővel. A lap kérdésére, hogy ez eddig miért nem történt meg, Constantinescu azt nyilatkozta: mivel kényes kérdésről van szó, nem siette el az értesítést. Meg akarja várni, mondta, hogy az ügy körülményei teljesen tisztázódjanak, annál is inkább, mert már hallott olyan hangokat, hogy a díjat nacionalista megfontolásból vonták vissza, tekintettel Megyeri magyar nemzetiségére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32