Hetvenmillióra van szüksége a Rádió C-nek

2003.04.08. 16:56
Hetvenmillió forintra lenne szüksége a Rádió C-nek, hogy az év hátralévő hónapjaiban működtesse az adót és rendezze felgyülemlett adósságait - közölte kedden a rádiót működtető kht az MTI-nek.
A Rádió C anyagi okok miatt hétfőtől szünetelteti a roma rádió műsorait és csak zenét sugároz. Kerényi György ügyvezető-főszerkesztő tájékoztatása szerint a vezetés azért szánta el magát e lépésre, mert a jelen körülmények között nem látja biztosítottnak a Rádió C további működését.

A rádió vezetése szerint a mára több mint 50 millió forintosra duzzadt adósságállomány kiegyenlítésén túl szükség lenne fokozottabb, a közszolgálati funkciókkal arányos állami szerepvállalásra is. Úgy látják, ez megteremtené a lehetőséget arra, hogy a rádió jövője ne a folyamatos válságmenedzselésről, hanem a korszerű és színvonalas tájékoztatásról szóljon.

A Rádió C-nek május 1-jére 55 millió forint adóssága lesz. Az év fennmaradó nyolc hónapja alatt hozzávetőlegesen további 80 millió forint lenne a kiadás, ez összesen 135 millió forintot jelent. Mivel azonban a rádió mintegy 65 millió forintos bevételre számíthat, az év végéig a működésre, illetve az adósság kiegyenlítésére 70 millió forintra van szüksége.

Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyi államtitkárságának vezetője kedden úgy nyilatkozott: a napokban 6 millió forintos támogatást nyújtottak a krízisalapból a Rádió C-t működtető társaságnak, amely ötször ekkora összeget kért. Közlése szerint több minisztérium - így a kulturális, az ifjúsági és az oktatási tárca - bevonásával vizsgálják, milyen módon rendezhetik hosszú távon megnyugtatóan a médium jövőjét.