Millenniumi vásárfia

"A rendszerváltás óta nem készült játékfilm gyerekeknek" - hangzott a puccos március 14-ei bemutató egyik kulcsmondata egyenesen Várhegyi Attila kulturális államtitkár szájából. Megszokhattuk már, hogy a Fiúk által össze-agyviharkodott ideológiát ő artikulálja lefelé, így utólag ez mégis mentegetőzésnek tűnik. Pedig az észrevétel igaz. Az utolsó gyerekeknek készült játékfilm (Szeleburdi vakáció, 1987, r.: Palásthy György) egy hosszú kánaánnak vetett véget. A képernyőre, vászonra egyre fogékonyabb generation nextnek azóta be kellett érnie Hahó Öcsi!-emlékvetítésekkel, szintetikus rajzfilmsorozatokkal vagy Meseautó-színvonalú - és elsősorban felnőtteknek szánt - termékbemutatókkal. A gyerekeket tényleg elfelejtették az itthoni rendezők.

Ilyen előzményekkel akár hiánypótló alkotás is lehetett volna A Szalmabábuk lázadása, amely műfaját tekintve hagyományos és digitális animációt is alkalmazó gyerekeknek szóló történelmi játékfilm. Történelmisége ingoványos korszak a célközönséget tekintve, hiszen a cselekmény az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő - a gyerekek számára kevésbé népszerű és ismert - Bach-korszakban játszódik. A március 15-i forradalom lánglelkű oszlopaként tanított Petőfi neve csak az éjszaka leple alatt kiragasztott versek alján jelenik meg, és Kossuthot is csupán elrettentő példaként felakasztott szalmabábu formájában láthatjuk.

A "szomorúságában is felemelő" korszak hangulatát bemutató történet már sokkal érthetőbb: szereplőink egyértelműen sorakoznak fel a Jó és a Rossz mögött. A készséges bábmester és az általa eltartott hadiárvák boldogan teljesítik az ötven szalmabábura érkező kormányközeli megrendelést. Amikor azonban megtudják, hogy a babákat példastatuálás végett felakasztják a főtéren, kettő kivételével az összeset elrejtik az osztrákok elől. A bábkészítő mestert és feleségét alakító Haumann Péter és Bánsági Ildikó, valamint a titkosrendőrként gonoszkodó Mácsai Pál játéka biztosítja az első óra sikerét, a korabeli kosztümök és Tahitótfalu rusztikus kulisszája már csak hab a tortán.

Ennek a gyerekek számára is befogadható és érthető résznek vetett véget a film - hagyományos, "képkockázós" és számítógépes animáció alkalmazásával készült utolsó fél órája. A történet-a-történetben két árvagyerek meseszerű utazását mutatja be szalmaországba, ahol szalmakirály egy Szt. István koronájára emlékeztető koronát visel, és teszi mindezt egy Szt. István korona-formájú várban. Mindezt megelőzi egy másik asztalra helyezett csizma is: a barlangjelenetben számítógéppel generált színes csíkok, cseppek és más amorf alakzatok magyarázzák sokáig, hogy milyen is az "újrakezdés országa". Hiába figyeltem feszülten sem a mondanivalót nem sikerült elhelyezni a történetben, sem az animáció szerepét nem értettem meg. Mindezek után már mellékesnek tűnhet, hogy az országimázscenter által nagy hévvel beharangozott trükkök vizuális minősége legfeljebb a korai 80-as csehszlovák megoldásokat idézi.

Mondom, hiánypótló alkotás is lehetett volna A szalmabábuk lázadása. Így viszont csak egy újabb kegytárgy készült el, amit oda lehet biggyeszteni a többi millenniumi vásárfia mellé. A gyerekeket viszont nem lehet becsapni, ők unni fogják.