Elvben lehet Rolling Stones koncert a Felvonulási téren

A PR-iroda ingyen adná a közterületet, a várostervezési bizottság elvben hozzájárul a koncerthez, a közlekedési szakügyosztály nem. Továbbá: mi lesz a Budapest Aréna parkolójával és hol korcsolyáznak a gyerekek?
A Fővárosi Közgyűlés várostervezési bizottsága szerdai alakuló ülésén elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy jövő júliusban a Rolling Stones együttes belépődíjas koncertet tarthasson a Felvonulási téren és a Dózsa György úton.

A főpolgármesteri hivatal közlekedési szakügyosztálya több szempontból is elfogadhatatlannak tartja az egyhetes forgalomkorlátozást a területen, és csak a koncert napjára, július 27-re vonatkozóan ért egyet bizonyos korlátozásokkal.

A városháza PR-irodája ingyen bocsátaná a szervezők rendelkezésére a közterület használatát, a bizottság azonban erről még nem döntött.

Aréna, parkolóval

A testület egyhangúlag támogatta annak a zuglói szabályozási tervnek a közgyűlési tárgyalását, amely az új Budapest Aréna, az egykori Budapest Sportcsarnok térségét érinti. A vitában egyebek közt elhangzott, hogy a sportcsarnokban sok sportág olimpiai rendezvényeit is megtarthatnák.

Az épülethez kétszintes, több mint 1100 férőhelyes parkoló csatlakozik majd, amellyel kapcsolatban Schneller István főépítész arra hívta fel a figyelmet, hogy a fővárosnak el kellene érnie, hogy a frekventált helyen lévő parkoló egy részét, ha nincs sportrendezvény, P+R parkoló céljára lehessen igénybe venni.

Vallásos díszlet és gyerekjégpálya

A bizottság számos közterület-használati kérelem engedélyezésekor hozzájárult egy XVI. kerületi alapítványnak ahhoz a beadványához, hogy december 25-én a Kossuth téren elhelyezhessenek egy vallásos jellegű, hagyományorző szertartással összefüggő díszletet.

Mint ismert, Medgyessy Péter miniszterelnök a közgyűlés november 14-ei díszülésén bejelentette, hogy a téli iskolai szünetben a Kossuth téren jégpályát alakítanak ki a gyermekek részére. A hivatal és a bizottság illetékesei ezzel kapcsolatban azt közölték: hogy a városházára, illetve a szakbizottsághoz ez ügyben még semmilyen közterület-használati kérelem nem érkezett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19