Sztárok és csillagok – Tematikus összeállításunk következik

2023.03.08. 08:57

Azt mondják, az ember a csillagokból jött létre. A vérünkben lévő vas, a csontjainkban található kalcium, és sok más testünkben lévő elem, valamint az oxigén, amit belélegzünk, mind ősi csillagok belsejében születtek, ahonnan egy szupernóva-robbanás során szabadultak ki, és később fontos szerepet játszottak az anyag fejlődésében a Földön. Vagyis mindannyian csillaganyagból vagyunk.

Hogy ez magyarázza-e vonzalmunkat ezekhez a fényes égitestekhez, és rajongásunkat azok földi megtestesítőihez, a sztárokhoz, azt döntse el ki-ki saját maga. Ezek a kiemelkedően sikeres és kivételes bánásmódot igénylő teremtmények – fontosabb alfajok: film-, pop-, futball- és tévésztár – itt élnek közöttünk, számunkra mégis elérhetetlenek. (További hívószavak: sztárkultusz, sztárallűr, sztárgázsi.)

De a csillagok közül térjünk vissza a földre, és nézzünk meg néhány dalt mai magyar előadóktól! Olyanoktól, akik szerzeményeik címében és témájában a csillagokkal foglalkoznak. Láthatjuk majd, hogy egy művésznek mi minden eszébe jut ezeknek az égbolton látható, távoli égitesteknek kapcsán.

Illetve előtte pillantsunk vissza a múltba! Emlékeznek még rá, hogy a magyar rockzene csillagai közül kik adták elő ezeket a dalokat?

Csillagok, ne ragyogjatok

Csillagok útján

Csillag leszel

Csillagvirág

Csillag vagy fecske

Kerekes Band: Zöld csillag

1972-ben járunk, a frissen alakult szupergroup, a Taurus első kislemezén megjelent egy dal, a Zöld csillag. A Hanglemezgyártó Vállalat döntéshozóinak legnagyobb „dicsőségére” ez volt az egyetlen kiadvány, amelyen a legendás gitáros, Radics Béla valamelyik szerzeménye még életében megjelenhetett. A dalt többen feldolgozták, most hallgassuk meg a magyar ethno funk jeles képviselője, a Kerekes Band előadásában!

Quimby: Csillagbölcsi

Egy csillag születése több millió évig is eltarthat. Az izzó gázgömbök keletkezésének helyét szép szóval csillagbölcsőnek nevezzük. A Quimby 2002-es lemezén van egy dal, a Csillagbölcsi, amely Kiss Tibi énekével, Kárpáti Dódi trombitajátékával megnyugtat, elringat, és közben rövid időre „elfelejtünk mindent” – „valami csillagközi prérin”.

Dorogi Péter és zenekara: Csillagtengeren

Az imádott hölgy tekintetének a csillagok fényéhez hasonlítása nem mai költői lelemény. Csokonai Vitéz Mihály így írt 1793-ban: „Kedvesem' szép szemei" – „Ti, egy pár Halandó Tsillagok". Ez szép.

Hallgassunk meg egy mai „csillagos-szerelmes” dalt! 2022-ben Dorogi Péter, a Kistehén Tánczenekar és az Intim Torna Illegál egykori gitáros-énekese szólókarrierbe kezdett. Kísérőzenekarával az A38 Hajón tartottak bemutatkozó koncertet, innen következzen egy részlet.

Anima Sound System: Csillagtalan

A köztudatba került hiedelem szerint a csillag lehet az egyén sorsának, a jó- vagy balszerencsének jelképe. Jó csillag alatt születhet valaki, vagy éppen hanyatlóban lehet a csillaga. És azt is tudjuk, ha nem ragyognak odafent a csillagok, akkor sűrű sötét éjszaka van.

Az Anima Sound System harmincéves fennállása alatt készített népdalok által inspirált zenéket is. Ezek közé tartozik 1997-es lemezükről a Csillagtalan is, amelyet egy erdélyi „éjjeli nóta” ihletett, és amelyet most az Anima első énekesnője, Bognár Szilvia énekével hallhatunk.

Turbo: Csillagból emberré

A csillag jelentheti az újjászületést is. A vérbő pszichedeliába hajló power-rockot játszó Turbo zenekar esetében ez igaz lehet. 2015-ben úgy tűnt, hogy felhagynak a zenéléssel, aztán 2019-ben újra megjelentek, ráadásul első magyar nyelvű lemezükkel, amely a Csillagból emberré címet kapta. Íme, egy újabb bizonyíték arra, hogy mindannyian csillagporból lettünk. Búcsúzóul hallgassuk meg ennek az albumnak címadó dalát!

A bevezetőben említett dalok előadói: Kex, Omega, P. Mobil, Koncz Zsuzsa, Kispál és a Borz.