- Kultúr
- Popkulturális
- müller péter sziámi
- müller péter sziámi andfriends
- madách színház
- a38 hajó
- pintér béla és társulata
- gasner jános
- kirschner péter
- szakcsi lakatos béla
A koncertszínpadok után a kőszínházak is megnyíltak Sziámi dalszövegei előtt
Müller Péter Sziámi dalköltői életművébe bepillantó cikkünk második részében a rendszerváltás utáni zenekari alkotásokat, illetve a színháziakat vesszük sorra, egészen a koronavírus-járvány utáni napjainkig.

Színházi Sziámi
A rendszerváltás eltörölte a három T-t (tiltott, tűrt, támogatott), így Müller Péter Sziámi a lemezkiadás mellett színpadi produkciókat is alkothatott. Persze a maga módján. A zalai Sziámival 1992-ben a Madách Színházban ment a Mr. Pornowsky előkerül című produkció, amelynek szövegkönyvét Zalán Tibor írta.
Sziámi nyelvi blikkfangjai e műből sem hiányoznak:
„Délibábszínház az egész világ,
Csak az a baj, hogy valami baj van.
A kiválasztott se tudja, hogy miért,
Hogy miért is vannak a lyukak a sajtban.”
(Csak egy hang van)
2019-ben a Merlin Színházban, a Ruszt József alapította Független Színpad utódegyüttese, az „A” Színház mutatta be a darabot. A muzsikát zalai Sziámi szolgáltatta, Mr. Charles Pornowskyt, a fékezhetetlen költőt Kaszás Géza alakította.
A kilencvenes évek végére kifulladt a zalai összeállítás, és újraformálódott a csapat Gasner Jánossal. Vele jegyzi Sziámi az 1999-es, a Trafóban színre vitt, Angyal az égre, Ördög a falra című koncertszínházat, a Miskolci Nemzeti Színház színészeivel, tudniillik akkortájt a teátrum Játékszínének művészeti vezetőjeként dolgozott Müller Péter Sziámi.
Mindegy az, hogy angyal-e vagy ördög,
Mind a kettő úgyis festve van.
Alakokat festek, no meg öltök,
Úgyse lehetek már magam.
Mindig csak az ember kerül bajba,
Nem tudja, hogy miféle szerzet,
Nem sejti, hogy szárnya van vagy farka,
Nem emlékszik, melyikkel micsodát festett.
(Angyal az égre tangó)
Az ügynökkérdést boncolgató Titkaink (2013) című produkció, a Parasztopera mellett, Pintér Béla legnagyobb sikere. Ez ugyan nem Müller Péter Sziámi produkciója, azonban elhangzanak az előadásban dalai. Két esztendőre rá a Sziámi AndFriends A38 Hajós buliján színpadra álltak a Pintér Béla-darab szereplői. Ennek folytatásaként több éven keresztül ebben a felállásban léptek fel az A38-on.
Sziámi-színház
Müller Péter Sziámi hagyományos kőszínházi keretek között szintén lehetőséget kapott. Nem rendezőként vagy szereplőként, szerzőként. Gyakorlatilag a Madách Színház és Tolcsvay László házi dalszövegírója lett. Indult az együttműködés 1991-ben a Mária evangéliumával, majd következett az Isten pénze (1995), illetve a Tolcsvay-lemezek: Kapcsolj át (1993), Fehér zaj (1997), T-Monográf: Tamagocsi (1999), a Hetedik fénysugár – Rákóczi fantázia (2017) és a Madáchban a Beszterce ostroma (2019).
Újra Sziámi
A zalai csapatot 1997-ben feloszlatta az énekes-szövegíró, mondván, vége a Sziámi zenekarnak. A vég rövidnek bizonyult, amennyiben 1999-ben újraalakította a régi társsal, Gasner Jánossal.
„Halljátok? Halljátok? – Zokog a sátán,
Zokog a világ szépsége láttán.
Hiába tombol, hiába rombol,
Új világ épül itt használt atomból.
(Egyszerű teremtés)
Következett tíz év és három ragyogó lemez: Egyszerű teremtés (2000), Fogjad már meg! (2006), Az Isten álljon meg! (2007).
Müller Péter Sziámi világ életében a mindenkori jelenre reagált dalszövegeiben, nem volt ez másként a kétezres évek első évtizedében sem, amikor csúcsra jártak az újfasiszta demonstrációk.
„Az én hazám, jaj, Magyarország!
Mégse lettem hazaáruló.
Izráelföldön jól érzem magam,
csak ott meg nem lennék elég zsidó
-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó-ti-lá-szó.”
(Elég zsidó)
Vagy ott a No Smoking-zenéjű Szegény Diána 2006-ból.
Kisvártatva az együttest valóban elérte a vég, 2009-ben elhunyt Gasner János gitáros-zeneszerző.
Sziámi barátai
Zenekar híján Kirschner Péterrel, Felevad duó néven, gitárkísérettel URH-, Kontroll Csoport-, Európa Kiadó-nótákat toltak. Másik kettőse, a Szakcsi Lakatos Bélával alkotott, Pianissimo! Duó. Ez utóbbi saját dalain kívül főleg Seres Rezső-kompozíciókat játszott 2012-től, amikor megalakult a Sziámi AndFriends. Kezdetben azzal a szándékkal, hogy életben tartsák az URH-, Kontroll Csoport-, Sziámi-számokat. A banda gitárosa, Kirschner Péter még öt esztendőn keresztül maradt az Európa Kiadó tagja – ahol kis híján három évtizedet húzott le.
A Sziget záróbuliján Sziámi-életművet toló alkalmi formáció együtt maradt, ők a barátok, akik kisvártatva túlléptek a hagyományőrzésen, amikor a dalköltő nagy köteg szöveget adott a gitárosnak: ugyan, zenésítse már meg ezeket. Ezzel indult Kirschner komponistapályája, aki a Kiadóban nem írt dalokat, lévén tulajdonképpen Menyhárt Jenő kísérőzenekaraként működtek. Így a tribute-együttesből hamarjában újabb Sziámi-formáció vált, zeneszerző tekintetében a harmadik. Mondhatni, zökkenőmentesen folyt Müller Péter Sziámi munkássága.
Továbbra is reagál a mindennapokra, mint a Torockón reggelente számban, ami a Double Rise Fest élményeit rögzíti.
„A kárpátaljai menekültszínház
ad nekünk kölcsön, olcsón, ingyen.”
Vagy szintén az idei, Gyere, te bárki című albumukról a Kik azok a magyarok?
„Kunok, jászok, avarok,
mi vagyunk a magyarok,
vegyesek meg szabadok,
mi vagyunk a magyarok.”
Néhány hete az Erkel Színházban léptek fel, a bulin a hagyományőrzés jegyében nyomtak URH-t (Ismeretlen katona, Bétavill), Kontrollt nem, sorlemezen ki nem adott Sziámit (Mi már leszoktunk róla, Százbolha), zalai Sziámit (Testből testbe), a Friends-dalok zöme a Nevess magadra korongról szólt, de kipróbálták a vadonatúj Gyöngyház című nótát is. És persze megidézték Gasner Jánost a Százbolha emlékalbumról a Kicsi, kicsiszolt kő antigravitációs dalt.
„Kicsi, kicsiszolt kő,
Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő!
Kicsi, kicsiszolt kő.
Te vagy az, aki fölfelé zuhan,
És zuhantában nem követ
Ismert pályát, másik követ.
Sőt, minden más követ leelőzve
Zuhansz hozzám.”
Az Erkel Színház nem kimondottan az alter rock otthona, azonban Sziámit családi, gyermekkori szálak fűzik az épülethez, hiszen édesanyja ott dolgozott büfésként, s számtalanszor magával vitte a kicsi Petit. Zenésztársaival 2019-ben azon a színpadon adott életHű-koncertet. Hetvenedik születésnapját ellenben a Müpában ünnepelte, mások mellett Bérczesi Róberttel és zenekarával, a Hiperkarmával, akikkel már három közös lemeznél tartanak.
Sziámi a karantén alatt NapiDal nevű YouTube-csatornáján napról napra felajánlotta a köznek egy-egy dalszövegét.
A Covid lecsengett, az ajtók, a kapuk, az utcák, a klubok, a mozik, a színházak megnyíltak, ők ketten folytatták/folytatják, s már száznál több közös számnál járnak. Az Én apukám címűt Bérczesi dallamtapadásosként, Sziámi a világot járt bohócdinasztia jelszavával, miszerint: a legjobb ima a derű, írja le.
„Tényleg egészen jól ki lett ez találva,
hogy lehet menni életből a halálba.
Mielőtt még túl jó kezdene itt lenni,
túró a fülünkbe, nem maradhat senki.”
Rovataink a Facebookon