Kurvák és klakkerek

Nagyon jól hangzana, hogy Gibson és Sterling megoldották a négykezes regényírás problémáját, de sajnos nincs így. Pedig minden olyan jól indul.

A számítógépek királynője

A viktoriánus Londonban látszólag minden rendben van, a tudósok kedvükre kutatnak, a politikusok békében átverhetnek mindenkit, a kurvák pedig szabadon kurválkodhatnak. Virágzik a tudomány és a kultúra, miközben a Nagy Testvér féken tartja az egyszer már fellázadt géppusztító forradalmárokat és a korabeli hackereket, a klakkereket.

A könyv főhőse, a metrón és távirányítású repülőn utazó Edward Mallory azonban titokzatos lyukkártyák birtokába kerül, amelyeket a fél világ szeretne megszerezni. A fiatal és naiv őslénykutató egyre kellemetlenebb helyzetbe kerül, felgyújtják a szobáját, meg akarják ölni és még a nőkkel sincs szerencséje. Egyetlen lehetősége, ha kapcsolatait felhasználva a gőzgépekkel működtetett kormányzati számítógépekből megtudja megbízója és ellenségei minden titkát.

De egyszercsak elszabadul a pokol. A gyárak átláthatatlan füsttel és fojtogató bűzzel borítják el a várost, megszűnik a világítás és a fűtés, és az alsóbb osztályok egyre elégedetlenebb tagjai fellázadnak. Mocsok, vér és fegyverropogás. Mallorynak ilyen körülmények között kell megvédenie a számítógépezetek királynőjének nevezett Ada Byron becsületét és a saját életét.

Halál a posztmodernre!

A gépezet egyszerre sci-fi, alternatív történelemkönyv és krimi, azonban a zseniális nyelvezetű és képi világú könyv nem váltja be a reményeket. A könyv felénél a két sci-fi zseni feltehetően megőrült és az egyre barokkosabb részletességű víziók fogalmazása közben elvesztette a fonalat. Annak ellenére, hogy a regény szerzőit a steampunk stílus atyjainak tartják (tévesen, ld. keretes írásunkat), a műfaji jegyeket egyáltalán nem tartják be. Elmarad ugyanis a sok szálon futó történet összeolvasztása, sőt egy idő után már azt sem tudni pontosan, hogy ki a főhős és miről is van szó tulajdonképpen.

Az olvasó persze előbb magát hibáztatja, biztos nem figyelt eléggé a nevek és dátumok halmazára, történeti és viszonyrendszert ábrázoló vázlatot készít a hátsó oldalakra, aztán amikor rájön, hogy így sem stimmel semmi, akkor legszívesebben lerakná a kötetet. És tulajdonképpen jól is tenné, mert az az impulzív világlátás, az a filmre való képroham, ami az első 200-250 oldalon átjön bőven elég ahhoz, hogy A gépezet maradandó nyomot hagyjon az agykérgen, a maradék néhány száz - egyre zavarosabb - oldal ezt sem jobban beégetni, sem kevésbé feledhetővé tenni nem tudja.

A gépezet a posztmodern irodalom egyik legjellemzőbb darabja, ami az előnye: a stílusbravúr, az ugráló tér- és idősíkok, az a hátránya is: dagályos dramaturgia és káosz. S bár ez a stílus 1992-ben talán még friss és szokatlan volt, a magyar kiadás évére már kellően divatjamúlt lett. De legalább örüljünk, hogy egyáltalán eljutott hozzánk.

Galaktika Fantasztikus Könyvek
Budapest, 2005
447 oldal, 2990 Ft