Sárkányok és helikopter

Nem mondhatnám, hogy régóta vártam már egy huszonegyedik századi Mad Max-filmre, és húztam is a szám, amikor a világ a harmadik percben teljesen elpusztult, a túlélők a negyedik percben a föld alá húzódtak, s valamikor a tizenötödik perc vége felé megjelentek a távolban a gépfegyveres tankok, mire a maradék túlélők felrohantak a falakra védeni azt a kevéske vagyonukat, ami a kataklizma után megmaradt. Nem vágytam rá, habár az atomháború rémét a trükktechnika fejlődésének következtében sárkányháború rémképére cserélték a szemfüles, ámde kissé fantáziátlan alkotók.
Végre láthattam Londont is lerombolva. Mert már láttam Washingtont, New Yorkot, és megannyi más várost. Spielberg vízzel árasztotta el a világot, emitt tűzzel égették le.

Godzilla repül
Sárkányok tömkelege jelenik meg a filmben, tüzet okádnak, embereket csípnek meg, repdesnek és rombolnak. A világ uraivá lesznek a sztori szerint, és persze leölni őket alig lehet. Atombombákat dobtak rájuk (még a katasztrófa hajnalán), az sem használt. Képileg ott van a film, csak a kék szűrőt kellett volna levenni, mert egy idő után idegesített. Ám logikában nem erősek; mindegy, így ki lehet domborítani az ember heroikus test-test elleni küzdelmét ezekkel az irdatlan nagy dögökkel.

A hírók Amerikából jönnek a brit szigetekre segíteni (volt egy repülőjük, s van egy helikopterük), szegény angoloknak be is szólnak. Aztán a hírók meg is sülnek, szép ropogósra, és persze egy emberre marad az egész sárkányfaj kiirtásának véghezvitele. Mintegy költői igazságszolgáltatásképp arra az emberre, aki az első és legnagyobb sárkányt még gyerekként megpillantotta. Szép dolog, de illenék már ezt a sablont újrarajzolni, mert veszettül unalmas.

(Aki meg akarja nézni a filmet, az ezt a bekezdést ne olvassa el!) Szóval egy ember vs. sárkányfaj. Ehhez ugyanazt a sablont kell előrántani, amit az Alien-ekben, a Parazitában, vagy abban az Emmerich-filmben, mi is a címe, amiben jön milliónyi támadó űrhajó, és csak az agyat kell kilőni, aztán minden oké, kezdődhet az új aranykor... Na. A függetlenség napja. A sablon adott: egy központ, egy agy, egy szív, egy irányítás. Jelen esetben egy farok. Azaz kiderül, hogy az összes sárkány nőstény, és csak egy hím van. Zseniális. Akkor már inkább a földi vírussal megfertőzhető idegen űrhajó vezérlőrendszere!

Szép is lenne, ha ez így működne_ Mondjuk lelőnék Husszeint, és az összes arab terrorista meghalna abban a pillanatban. No persze a sárkányok nyilván itt sem potyogtak le azonnal az égből, ám ezt a kérdést nagyvonalúan átugrotta a forgatókönyvíró-rendező páros. Ami a film végén felvillant, az már valóban az új aranykor hajnala volt: tiszta égbolt és távoli vendégek beköszönte... hacsak ki nem derül, hogy ezek a távoli, francia vendégek foglalni jöttek, és a 2020: A tűz éve is folytatódik, mint a Mad Max.

De ettől Isten óvjon minket!

Szélesi

2020: A tűz birodalma (Reign of Fire)
amerikai sci-fi akció, 105 perc
rendezte: Rob Bowman
főszereplő: Christian Bale, Matthew McConaughey

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája