Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Sci-fi Nap a Petőfi Csarnokban

2002.05.29. 12:07
Ahogy már évek óta, idén is lesz Sci-fi Nap. A hazai rajongói klubok, valamint a tudományos-fantasztikus élet szervezetei, alakjai június 2-án tartanak találkozót Budapesten, a városligeti Petőfi Csarnokban.
A szervezők szeretettel látnak mindenkit, akit egy kicsit is érdekel a sci-fi. Nemcsak azoknak érdemes eljönniük, akik rendszeresen olvasnak a témába vágó könyveket, vagy nézik a hazai tévéken sugárzott jobb-rosszabb sorozatokat: a szervezők igazi családi napot ígérnek.

- Az elmúlt években 500 és 800 között mozgott a látogatók száma. Idén, a VI. Sci-fi Napon reméljük, hogy sikerül megdönteni az eddigi rekordot - mondta Horváth Krisztina, az esemény egyik szervezője. - Magyarországon elég kevés sci-fi rendezvény van, ezek többnyire kisebb látogatottságú, illetve szűkebb témát felvállaló találkozók, és a Sci-fi Nap az egyetlen, amely ilyen széles skálán kínál programokat.

A Sci-fi Nap nem titkolt célja, hogy összefogja a magyar, tudományos-fantasztikum iránt érdeklődő közönséget, beleértve a Star Trek, a Csillagok Háborúja, a Babylon5 és más sorozatok, filmek rajongóit, valamint az írott sci-fi kedvelőit.

A nagyteremben elsősorban a klubok műsorait láthatják az érdeklődők, beszámolót a bonni Star Trek találkozóról, színes előadást a Gyűrű Ura és a Babylon5 világának összehasonlításáról. Levetítésre kerül több olyan amatőr film is, amelyet az egyes klubok gárdája készített. Ugyanitt, a nagyszínpadon kerül sor egy nemzetközileg ismert fejlesztőcsapat, a Digital Reality legújabb számítógépes játékának, a Haegemoniának a bemutatására.

Magyarok az űrben: Haegemonia

A kissé Szomszédok-jellegű Imperium Galacticával, majd annak érettebb, világsikernek nevezhető második részével bemutatkozó Digital Reality újabb, minden eddiginél nagyobb szabású űrstratégiai játékkal jelentkezik. A Haegemonia sztorija nem feszíti szét az eddig megszokott űrháborús forgatókönyvek kereteit, a megvalósítás azonban, a 3D-motorba és a grafikába fektetett munka olyan látvánnyal kecsegtet, amely könnyedén felveszi a versenyt a nemzetközi élmezőnnyel. A játékosnak - a hadműveletek irányítása mellett -módja lesz személyesen is részt venni a csatákban, ahol akár 100 hajó is összecsaphat egyszerre. Különlegessége még az új játéknak, hogy lenyűgöző méretű csatahajók is szerepelnek benne, márpedig nincs lélekemelőbb élmény, mint egy könnyűvadásszal körbeorsózni egy ilyen óriást.

A kisteremben a látogatók írókkal és a hazai sci-fi és fantasy tábor prominens alakjaival találkozhatnak. A meghívottak között szerepel John Caldwell, Harrison Fawcett és Anthony Sheenard, de jelen lesz az Átjáró Magazin gárdája, valamint olyan közismert személyek, mint például Trethon Judit, a Galaktika egykori munkatársa.

- A klubok idén is igyekeztek elhívni a sorozatok szinkronhangjait, akiket a magyar rajongók legalább annyira becsben tartanak, mint az eredeti színészeket - tette hozzá Horváth Krisztina. - Az előtérben, ahogy már megszoktuk, asztalok mellett különféle szervezetek és cégek állítanak ki, illetve árusítanak. Szinte mindenhez hozzá lehet jutni, aminek bármi köze van a science-fictionhöz, pólóktól kezdve a könyveken, újságokon, angol nyelvű, máshol nehezen beszerezhető kiadványokon keresztül a figurákig bezárólag.

Az esemény délelőtt 10 órakor kezdődik a városligeti Petőfi Csarnokban, és egészen estig tart, mondhatni kifulladásig. A belépőjegy ára 800 forint lesz.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?