Nem örökölt Jackson két gyerekének anyja

2009.07.02. 16:40 Módosítva: 2009.07.02. 16:40
Még nem tudni, hol temetik el Michael Jacksont, de a család cáfolja, hogy a neverlandi birtokon tartanák a gyászszertartást. Szerdán beadták a Los Angeles-i bíróságra a végrendeletét, ami szerint az anyja és a gyerekei kapják a vagyonát. Hogy a halála okát tisztázzák, az amerikai igazságügyi minisztérium gyógyszerszakértői is beszálltak a nyomozásba.

Nem teszik közszemlére üvegkoporsóban Michael Jacksont a neverlandi birtokán, közölte a CNN-el a múlt csütörtökön elhunyt énekes családjának szóvivője. „Tervezünk nyilvános gyászszertartást, és a helyszínt hamarosan közzé tesszük" - tette hozzá Ken Sunshine.

Hamvasztani kellett volna

Korábban a sajtóban megjelent, hogy Neverlanden temetik el Jacksont, de ahhoz vagy el kellett volna hamvasztani, vagy megvárni a hosszú engedélyeztetési folyamat végét. Helyszínként emellett a Los Angeles Lakers sportcsarnoka, a Staples Center és a Los Angeles Memorial Coliseum is felmerült, ahol az 1984-es olimpiát tartották.

Egy orosz producer azzal az ötlettel állt elő, hogy az énekest a moszkvai Lenin-mauzóleumban kellene eltemetni. Szerinte Leninhez hasonlóan Jackson holttestét is balzsamozással kellene megőrizni az utókornak. Alekszandr Valov még azt is felvetette, hogy Lenint egyúttal végleg kiköltöztethetnék a mauzóleumból. Az énekes különben a végrendeletében nem rendelkezett arról, hogy hol szeretné, ha eltemetnék.

A két gyereke anyjára direkt nem hagyott semmit

A 2002-ben készült végrendeletet szerdán nyújtották be a Los Angeles-i bíróságra, és ebben a két idősebb gyerekének anyját kizárja az örökségből. „Direkt nem gondoskodtam a volt feleségemről, Deborah Rowe Jacksonról" - áll a szövegben.

A vagyonát, amit a végrendelet ötszázmillió dollárra becsült, egy családi alapra hagyta, aminek az anyja és három gyereke a kedvezményezettje. A gyerekek felügyeletét is a hetvenkilenc éves Katherine Jacksonra bízta, és második lehetőségként, ha az anyja nem vállalja, vagy az egészsége miatt képtelen rá, Diana Rosst jelölte meg. A pénzügyei kezelésével a Los Angeles-i bíróság ideiglenesen szintén Michael Jackson anyját bízta meg.

Az énekes halála óta különböző találgatások láttak napvilágot a vagyonával kapcsolatban. Állítólag ötszázmillió dolláros tartozása volt, de a vagyona összesen egymilliárdot ér, és így ki is jön a végrendeletben szereplő összeg. Az AP viszont pár napja nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, ami szerint két évvel ezelőtt tisztán 236 millió dolláros vagyona volt, de ebből csak 700 ezer készpénzben.

Az örökség értéke mindenesetre a halála után nőhet, miután az albumaiból múlt csütörtök óta többet adtak el, mint addig az egész évben összesen. Tulajdonában volt emellett a Beatles, Bob Dylan, Lady Gaga és a Jonas Brothers dalainak joga.

Viszont sokan jelentkezhetnek még különböző igényekkel, egy londoni nő például azzal fordult a Los Angeles-i bírósághoz, hogy ő Jackson felesége, és a vagyon és a gyerekek is neki járnak.

Az igazságügyi minisztérium emberei is nyomoznak

Közben azóta sem derült ki, hogy pontosan mibe is halt bele Michael Jackson. A vizsgálatokba csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium gyógyszer- és kábítószerügyi szakhatósága (Drog Enforcenemt Aministration, DEA) is bekapcsolódott. Ők arra keresik a választ, hogy a gyógyszerek szerepet játszhattak-e az ötvenéves énekes halálában. Egy név nélkül nyilatkozó informátor szerint azután nyomoznak, hogy kik adtak neki gyógyszert, és azt honnan szerezték.

Kamu volt a Jackson-falu

Nem igaz viszont, hogy Ukrajnában Michael Jacksonról neveznének el egy falut. Zaporozsje (Zaporizzsja) megyei önkormányzatnál ma cáfolták a szerdán megjelent híreket. Közben egy brazil Big Brother-szerű tévéműsorban úgy állítottak emléket az énekesnek, hogy a játékosoknak utánozniuk kellett a táncmozdulatait, csak azt nem közölték velük, hogy a sztár halott.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport