Ingyenes operettgála Kübekházán

2009.07.23. 15:58
Július utolsó szombatján, ismert magyar művészek tolmácsolásában csendülnek fel Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő és más neves zeneszerzők ismert dallamai.

A Szeged melletti Kübekháza mesébe illő főterén szombaton újra megrendezik Magyarország legnagyobb ingyenes szabadtéri operettgáláját, ahová ezrek látogatnak el az ország és a világ legkülönbözőbb szegleteiből, hogy a kis falu lakóival együtt ünnepeljék a magyar operettet.

A másfél ezer fős településre, ahol az ott élők a rekkenő hőség ellenére már a hét eleje óta a falu szépítésén munkálkodnak, több mint tízezer vendéget várnak a szervezők. A színpad díszítésére harmincezer szál virágot használnak fel, ebből huszonötezer szőregi rózsa, hiszen a Csongrád megyei falu egyike azon helyeknek, ahol a már évek óta hungarikumnak számító növényt termeszthetik.

Mint mindig, idén is július utolsó szombatján, ismert magyar művészek tolmácsolásában csendülnek fel Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő és más neves zeneszerzők ismert dallamai.

Pitti Katalin örömmel énekel

A fellépők között lesz Pitti Katalin Déryné- és Liszt-díjas operaénekes, aki csütörtökön Magyar Annától, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökétől átvehette a Kübekházi Operettfalu nagyköveti megbízólevelét.

A művész elmondta, a nagy sorstragédiákat hordozó operaszerepek mellett itthon és külföldön is mindig örömmel énekelt operettekben. Az operettet nívósan színpadra állítani, a szerepekből hús-vér figurákat formálni legalább olyan nehéz, mint más műfajokban. A Kübekházi Operettfalu hangulata megismételhetetlen és a maga nemében egyedülálló a világon - vélte az énekes.

Az idei gála - amelynek fellépői között lesz Straub Dezső, Jankovits József, Nagy Ibolya, Teremi Trixi, Bozsó József, Kokas Piroska és Boncsér Gergely - sorrendben a tizedik. Az első operettfalut 1999-ben rendezték meg, a jubileumi fesztivált tavaly azonban pénzhiány miatt nem tudták megtartani. Az település idén támogatói jegyeket bocsátott ki, s a megyei önkormányzat is segíti a rendezvény megszervezését.