Kanye West mikrofontalanította Swiftet

Kanye West kitépte a mikrofont a szép Taylor Swift kezéből, Beyoncéról beszélt, a tömeg botrányt kiáltott. Madonna Jackóról értekezett, Lady Gaga végre nem meztelenkedett.
Taylor Swift

Kanye West belerondított a tegnap esti Video Music Awards rendezvénybe, elvette Taylor Swifttől a mikrofont, Beyonce fantasztikus videójáról kezdett el beszélni, szegény győztes meg csak állt ott, mint egy szomorú jegenyefa. Westet pfújolták, Beyoncé értetlenül nézett, mindenki más tapsolt Swift kisasszonynak, aki megkapta a legjobb női előadónak járó díjat.

A 19 éves, gyönyörű énekesnő a Love Story című számával nagyon sikeres lett, állítólag ő az első énekesnő, aki két különböző albumával is a top10-ben végezte egy adott évben. Ő nyert Beyonce és Lady Gaga előtt, de ezt a giccshuszár Kanye West nem bírta elviselni, mintásra vágott hajával félbe szakította a szokásos köszönő beszédet, kivette Taylor Swift kezéből a mikrofont, mert szükségét érezte elmondani, hogy Beyoncé készítette a legjobb videót, azt sugallva, hogy neki kellett volna nyernie. A tömeg botrányt kiáltott és búzni kezdett, majd felállva megtapsolta a szipogó Swiftet.

Az MTV részéről jelezték, ezt a részét a műsornak nem tervezték be. Kanye Westet az este folyamán még kifújolták, amikor ő is jelölt volt. A blogján bocsánatot kért a maga bumfordi módján.

Később Beyonce elnyerte a legjobb videónak járó díjat, és az átvételkor megkérte Taylor Swiftet, hogy fejezze be beszédét, megtette. Ezután ölelkeztek, a nézők tapsoltak.

Az ún. botrány miatt Lady Gaga különleges ruháiól senki sem beszél, pedig mindegyik nagyon az volt, úgyhogy megmutatjuk őket, íme:

Az este fontos részeként Madonna visszafogottan kiállt a színpadra, és lerótta kegyeletét Michael Jackson előtt, akit a világ egyik legnagyobb tehetségének nevezett. Kiemelte, hogy a kilencvenes években egyszer találkoztak testőrök nélkül, és az milyen jó volt, elmentek kajálni, majd valami filmet néztek nála, amikor Jacko megfogta a kezét, és érezte, hogy nem románcra, hanem barátra vágyik a híres énekes.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58