Elhunyt Lucy, a híres Beatles-dal ihletője

MTI/Index
Elhunyt Lucy O'Donnel. Az ő rajza ihlette John Lennont a Beatles egyik slágere, a Lucy in the Sky with Diamonds című dal megírására.

Lucy halálát lupus - a megtámadott szervek gyulladásával és károsodásával járó autoimmunbetegség - okozta. Negyvenhat éves volt. A nő halálhírét a londoni St. Thomas kórház jelentette be hétfőn. Lucy O'Donnell (asszonynevén Vodden) éveken át küzdött a krónikus betegséggel, amelynek során az immunrendszer a szervezet saját szöveteit támadja meg.

Lucy O'Donnellt kislányként kapta szárnyra a világhír. Együtt járt iskola-előkészítőbe John Lennon idősebb fiával, Juliannel, aki egy nap Lucy rajzával állított haza. Az ifjabb Lennon megmutatta a kislány rajzát apjának, magyarázatképpen pedig azt mondta: "Ez Lucy az égben gyémántokkal." A Beatles-tag fia mondatát adta a Lucy in the Sky with Diamonds dal címéül, a számot a hatvanas-hetvenes évek nemzedéke az LSD-fogyasztással kapcsolta össze.

A dal az 1967-ben megjelenő Sgt Pepper's Lonely Hearts Club Band című albumon kapott helyet, és hatalmas sikere lett. Lucy betegségének hírére Julian Lennon újra felvette a kapcsolatot gyerekkori barátjával.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25