Harminc év késéssel megjelenik a Spions első albuma

2009.10.27. 16:44
Megszűnése után harminc évvel lemeze jelenik meg az első magyar punkzenekarnak, a hazai underground maghatározó együttesének, a Spionsnak.

Peter Ogi, a legendás Spions egykori tagja az együttes történelmi albumát 55. születésnapja alkalmából november 18-án mutatja be.

"A tervek szerint az underground katalógus részeként november 30-án az 1G Recordsnál megjelenő CD-n valamennyi fellelhető és elfogadható minőségű Spions-felvétel rajta lesz, így az Egyetemi Színpadon 1978-ban rögzített koncert, valamint a már külföldön kiadott dolgok, köztük a Russian Way of Life kislemez" - írta Peter Ogi.

Hozzátette, a kiadványt szeretné kiegészíteni néhány olyan felvétellel, amelyen Víg Mihály, Müller Péter Sziámi és mások játszanának Spions-dalokat. Ezt az 55. születésnapja alkalmából szervezett november 18-ai koncerten rögzítenék a Millenáris Teátrumban.

Peter Ogi elmondta, ő maga katalizátorszerepet játszik majd az Everything will flow című koncerten, ahol a barátai közreműködésével hangzanak el a Spions és az ő dalai az elmúlt több mint három évtizedből. A csaknem háromórásra tervezett fellépésen 42 dalt akarnak eljátszani.

A Millenáris Teátrumban fellép Peter Ogival többek között Somló Tamás (LGT), Kiss Tibor és Varga Líviusz (Quimby), Müller Péter Sziámi, Soma, Menyhárt Jenő (Európa Kiadó), Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk), Víg Mihály (Balaton), Bocskor Bíborka (Magashegyi Underground), Másik János és Németh Alajos (Bikini). Az est színpadi táncjeleneteit Kulcsár-Vajda Enikő táncművész koreografálja, a látványtervezésben a Cinetrip segédkezik.

Peter Ogi kitért arra, hogy pályafutása során több mindent kipróbált, például a punkot, a sanzont, a világzenét, és ha egy stílus már túlságosan konvencionálissá vált számára, rögtön továbblépett.

Ahogy a korszakot kiválóan ismerő szakíró, Szőnyei Tamás annak idején fogalmazott, a Spions ahhoz a neoavantgárd-underground szellemi-művészeti áramlathoz tartozott, amelyet az 1970-es évek kultúrpolitikája eltűrni is nehezen volt hajlandó. A Spions két meghatározó tagja, Molnár Gergely énekes és Hegedűs Péter (később Peter Ogi) gitáros volt; ők ketten 1978-ban disszidáltak, és Nyugat-Európában, majd Amerikában próbáltak szerencsét, több-kevesebb sikerrel. Ogi dolgozott együtt Malcolm McLarennel, a Sex Pistols egykori menedzserével, Peter Gabriellel, Boy George-dzsal, Kate Bush-sal is.

"A Spions fontos része az életemnek, zenei pályám alapköve. Találkozásom Molnár Gergellyel meghatározó volt, szövegeinek hatása a mai napig él bennem" - hangsúlyozta Peter Ogi, hozzátéve: Molnár Gergely segítette hozzá ahhoz, hogy deviáns, kicsit mindentől külön álló ember maradt.

Kiemelte, a november 18-ai koncert a Spions jegyében zajlik. Bár az ő későbbi dalai érzelmesebbek, dallamosabbak, mint a Spions szerzeményei, azok is különállást fejeznek ki a zeneipar fősodrától - jegyezte meg. A koncerten a Spions három fontos dala is elhangzik majd, az A Summer Song (Menekülj végre), a Nirvánia és a Russian Way of Life; utóbbi Ogi és Molnár utolsó közös munkája volt, már külföldön készült.

Ogi elmondta, meg sem próbálta hazahívni a mostani koncertre a Gregor Davidow néven hosszú évek óta Kanadában élő Molnár Gergelyt, aki a hírek szerint senkivel sem hajlandó magyar nyelven kommunikálni.

"Minden korábbi kísérletem megtalálni őt nehézségbe ütközött. Senki nem tud róla semmi biztosat, és bevallom, nem is akarok egy olyan emberrel kapcsolatba kerülni, akinek lehet, hogy nem sikerült felnőnie. Valószínűleg már idegenek lennénk egymásnak, és ilyenkor jobb megőrizni úgy egy embert, ahogy még fontos volt" - fejtette ki.

Peter Ogi az elmúlt években elsősorban filmzenéket írt, jelenleg is egy filmes projekten dolgozik: Kardos Sándor készülő mozijához, a Sírásóhoz komponál dalokat.