Bemutatták Michael Jackson utolsó filmjét

2009.10.28. 10:24 Módosítva: 2009.10.28. 10:35
A This Is It Los Angeles-i premierjéval egy időben tizenhat országban, köztünk nálunk is bemutatták a Michael Jackson nagyszabású koncertturnéjának előkészületeiről szóló dokumentumfilmet.

Los Angelesben tartották a Michael Jacksonról szóló This Is It című dokumentumfilm hivatalos premierjét, amin a család mellett számos sztár, köztük Will Smith, Jennifer Lopez, Paris Hilton, Katy Perry és Jennifer Love Hewitt is feltűnt. Az eseménnyel egy időben New Yorkban, és tizenhat külföldi városban vetítették le a filmet, köztük Budapesten is.

A több mint százórányi leforgatott anyag felhasználásával készült dokumentumfilm Micahel Jackson visszatérési kísérletét dolgozza fel, az énekes halála előtt éppen egy koncertturnéra készült, melyre haláláig 800 ezer jegyet adtak el elővételben, és amit minden idők legdrágább és leglátványosabb zenei eseményeként hirdettek.

A premieren Jermaine Jackson, a sztár testvére a sajtó kérdésére azt mondta, hogy a film ugyan megpróbálja bemutatni, milyen lett volna Micahel Jackson visszatérése, de nem szabad elfelejteni, hogy csak a próbákat rögzítették, ahol az énekes nem a tőle megszokott „1000 százalékos bedobással táncolt és énekelt”, mivel a többiekkel, a háttértáncosokkal a színpadtechnikával és a koreográfiával volt elfoglalva.

Ennek ellenére a film nagyon tetszett a BBC riporterének nyilatkozó rajongóknak, többen minden idők legjobb show-jának nevezték a This Is Itet, ami minden eddigi filmnél jobban mutatja be Michael Jackson tehetségét.

Az énekes három gyermekének már korábban - egy privát vetítés alkalmával - lejátszották a 111 perces filmet. "Egyszerűen a filmkészítés legbriliánsabb darabja, amit valaha láttam" - fogalmazott a Twitter közösségi oldalon írt véleményében Elizabeth Taylor, az énekes közeli barátja, aki a családtagok mellett szintén a bemutató előtt tekinthette meg a filmet.

A This Is It című filmet mindössze két héten át adják majd a világ mozijaiban, azután a filmet készítő Sony és az elmaradt turné szervezői ugyanis inkább a DVD- és Blu-Ray-eladásokból akarnak pénzt keresni. Egy díszdobozos kiadáson ugyanis szakértők szerint tízszer akkora a haszonkulcs, mint egy mozijegyen. A This Is It 99 országban látható, a terjesztő Sony 15 ezer kópiát készített a filmből.