Elindult a Klasszik Rádió

Kéthetes próbaadás után kedd hajnalban megkezdte a sugárzást az új adó.

Akárcsak a múlt hónap közepén, most is Mozarttal indították az adást a hat órakor sugárzott BBC-híreket követően, a g-moll szimfónia első tétele után ifjabb Johann Strauss Éljen a Magyar!-ja és John Williams Csillagok Háborúja című darabja csendült fel.

Utaltak arra, a kereskedelmi médium, amelynek adása Budapest 60 kilométeres körzetében, a 92,1 MHz-en fogható, kilencven százalékban a barokktól a XX. század elejéig terjedő időszak legnépszerűbb klasszikus zenei tételeit sugározza.

Az esténként hallható tematikus műsorokat a klasszikus zene kiemelkedő egyéniségei fémjelzik. Kocsis Zoltán, Vashegyi György, Ókovács Szilveszter, Szilasi Alex, Mesterházi Gábor hétköznap este 8 órától vezet magazinműsorokat, vasárnap délelőtt pedig Lukácsházi Győző várja a hallgatókat.

A Jazzy Rádióban is érdekelt Target Média Kft. úgy jutott budapesti hullámsávhoz, hogy megvásárolta az Aeriel Kft.-t, amely 2002-ben nyert - időközben 2014-ig megújított - koncessziót az Országos Rádió és Televízió Testülettől (ORTT) a brit BBC és a francia RFI közrádiók műsorának továbbítására.     A két héttel ezelőtti bemutatkozó sajtótájékoztatón elhangzott: egy 400-500 darabból álló "népszerű alapválogatás" mellett további mintegy másfél ezer művet hallhatnak majd rendszeresen a Klasszik Rádió hallgatói.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59