Eric Clapton és a Cream többé nem áll össze

MTI/Index
2010.04.12. 16:12
1966-68 között zenélt együtt a Cream, nagy hatásuk volt. 2005-ben még adtak koncertet.

Nincs esély arra, hogy a Cream együttes újra összeálljon - jelentette ki Jack Bruce, a hatvanas évek legendás brit supergroupjának basszusgitárosa a BBC 6 Music rádiócsatornának nyilatkozva.

A Cream 1966-tól 1968-ig működött; a blues, a hard rock és a pszichedelikus zene elegyét játszó csapat óriási hatást gyakorolt a hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjére.

A gitáros Eric Clapton, a basszusgitáros Jack Bruce és a dobos Ginger Baker által alkotott Cream 1968-ban elsősorban az egymás közötti feszültségek miatt szűnt meg, azóta mindössze kétszer állt össze: 1993-ban néhány számot eljátszottak, amikor a zenekart beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, 2005-ben pedig Londonban és New Yorkban adtak koncertet.

"A csapat története véget ért, soha nem fogunk többet együtt játszani" - fogalmazott a BBC Radio 6-nek Jack Bruce, aki Composing Himself című életrajzi könyvének újrakiadása alkalmából nyilatkozott. A kötet karrierje csúcs- és mélypontjai mellett a turnékra, családi tragédiáira és a drogfüggőséggel vívott harcára is visszatekint.

A 67 éves Jack Bruce azt mondta, mostanában egy új, izgalmas projekten dolgozik, de részleteket még nem akart elárulni.
A Cream fennállása során mindössze három stúdióalbumot (Fresh Cream, Disraeli Gears, Wheels of Fire) adott ki. Dalaikat - köztük az I Feel Free-t, a Sunshine of Your Love-ot, a White Roomot, a Crossroads-ot és a Badge-et - máig játsszák a rádiók. Eric Clapton a Cream után a Blind Faith-ben, majd a Derek and the Dominoes-ban játszott, mielőtt ultrasikeres szólókarrierbe kezdett volna. Bruce és Baker saját zenekart alapított, jóval kevesebb sikerrel.