Ötszáz fiatalkorúval fajtalankodott a tévés

MTI/Index
2013.01.11. 17:07
Jimmy Savile 54 éven át molesztált gyerekeket, a rendőrség szerint a legfiatalabb 8-10 éves lehetett. Az 1955-ben kezdődött bűncselekmény-sorozat ügyében azért nem vizsgálódtak korábban, mert a rendőrség nem tudott mit kezdeni az ilyen bejelentésekkel.

Jimmy Savile, az excentrikus stílusáról közismert néhai lemezlovas az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig vezette a BBC televízió különböző könnyűzenei és gyerekműsorait. Mint tavaly októberben kiderült, csaknem negyven évig szexuális bűncselekmények végeláthatatlan sorát követte el, gyakran gyerekkorú, 12-13 éves lányok sérelmére. Ez utóbbi a jelenlegi brit törvények alapján automatikusan a nemi erőszak minősített esetének számít, és életfogytig tartó börtönnel büntethető.

A Savile-vizsgálat a BBC történetének egyik legnagyobb botrányává dagadt. A 2011-ben, 84 évesen elhunyt tévést vizsgáló parlamenti bizottság tavaly év végén utasította a rendőrséget, hogy alaposan derítsék fel, pontosan mit is követett el a brit közszolgálati tévére szégyent hozó férfi. A rendőrség most közzétett jelentése gyomorforgató részletekkel szolgált azokról a bűncselekményekről, amiket Savile elkövetett, és amik felett a BBC vezetősége szemet hunyt.

My Generation című könyvének bemutatóján, 2010-ben
My Generation című könyvének bemutatóján, 2010-ben

A harminc oldalas jelentésben az áll, hogy Savile becslések szerint 500 kiskorúval fajtalankodott, köztük tíz évesekkel is. A bűncselekményeket a lakókocsijától kezdve kórházakon át a BBC-beli irodájáig több helyszínen követte el. A rendőrség harminc esetben a nemi erőszakot is bizonyítottnak találta, a többi esetben Savile az áldozatok állítólagos beleegyezésével létesített velük szexuális kapcsolatot. A tévés befolyását és ismertségét használta fel ahhoz, hogy a gyerekekhez férkőzzön, a rendőrség szerint kórházak elfekvőibe is beengedték, hogy kiélhesse beteges hajlamait.

Mivel a nyomozás során több olyan intézményt is találtak, ahol Savile megfordult, és gyerekekre vadászott, a közvéleményt a kórházak és gyerekotthonok biztonsági intézkedései kezdték el foglalkoztatni. Az első, Savile-hoz köthető szexuális bűncselekményről 1955-ben tettek bejelentést, az utolsó feljelentés pedig 2009-ben kelt, vagyis a néhai műsorvezető dokumentálhatóan 54 éven át molesztált gyerekeket.

A jelentés szerint számos oka volt annak, hogy a bejelentéseket annak idején nem vizsgálták ki részletesen. Az okok közé tartozik, hogy azokban az évtizedekben az áldozatok és a tanúk többsége sem kívánta a teljes körű vizsgálatot, emellett annak idején a rendőrségnek sem voltak még meg az ilyen jellegű bűncselekmények felderítéséhez szükséges nyomozati módszerei és megfelelő képesítésű szakemberei.

A pénteken ismertetett jelentés összegzése alapján a Savile-ra bizonyítható bejelentett szexuális bűncselekmények 73 százalékát 18 évnél fiatalabbak ellen követte el az egykori BBC-sztár. Az áldozatok zöme 13-16 éves, a legfiatalabb sértett 8 éves volt a bűncselekmények idején. A jelentés szerint ugyanakkor nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Savile pedofil hálózat tagja volt, bár ennek felderítése még folyik.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport