Puha keksz szülői kísérettel

"Állítólag láttak egy jegyüzért is, nem mintha teltház lenne" - jegyzi meg kaján mosoly kíséretében a passokat osztogató asszisztenslány, miközben a Budapest Sportaréna biztonsági kameráin nézzük a bejáratok előtt ritkásan gyülekező embereket. Csupa tizenéves, mintha odabent szalagavató bál lenne, vagy mintha a Középiskolai Kórusok Országos Találkozója zajlana éppen.

Szakmai alap

Tekintse meg képeinket!

Fél kilenckor érkezünk a sárga kapuhoz, ahol furcsa mód senki sem lejmol jegyre, a punkokat úgy látszik hidegen hagyja a nu metal. A beléptető korlátoknál éppen pár Pink-klónt motoznak a biztonságiak, különös tekintettel a zsebes nadrágból kibuggyanó fekete tanga környékén esetleg elrejtett szúró- és vágófegyverekre.

Beljebb negyvenes apuka kíséri Limp Bizkit-es kapucnis pulóverben és harmincötös Getta-bakancsban feszítő tizenkét éves kisfiát, nem messze tőlük pedig pár gimnazista dobja össze éppen a sörre valót. A küzdőtéren találkozunk az első nagykorúval, aki negyvenes, bőrdzsekit és jól vasalt inget viselő férfi, minden bizonnyal idősödő rockzenész, aki szakmai alapon jött ki tombolni egy kicsit, de persze azért luftgitártudását is megcsillogtatja majd.

Kilenckor még csak fojtott konzervzene szól, mögöttünk két harmincas metroszexuális marketingmenedzser fejkörzésekkel edz a bulira, előttünk pedig egy fiatal házaspár beszélget a rockzene legújabb irányzatairól, miközben legfeljebb kilenc éves kislányuk látványosan unatkozik, mintha csak kortárs mozgásszínházban vagy albán költők felolvasóestjén lenne.

Izzadt tinédzserek

Az előzenekart keressük, de a küzdőtér szélét vigyázó biztonsági őr közli: már lekéstünk a szerinte Űrmajmok névre hallgató formációt. (Később felvilágosítanak, hogy a Space Monkeez-ról van szó.) Negyed tízkor végre kihunynak a fények, amit néhány gimnazista lány arra használ ki, hogy az olcsóbb ülőhelyekről a kordonon átugrálva a küzdőtérre vesse magát (be kell vallanunk, mi buzdítottuk őket), mások diszkós reflexeiknek engedve smárolni kezdenek.

"Van-e cikibb a világítós gitárnál?" - kérdezzük magunktól, mikor végre felhúzzák a színpadot takaró lepleket, és megjelenik a zenekar. Aztán rájövünk, hogy van: a gitár, aminek szikrát hány a nyele, de ilyesmit szerencsére nem látunk a teremben. Van viszont olyan hangtechnika, hogy csak csodálkozni tudunk: a keverő mögött úgy szól a zenekar, mintha otthon, a kényelmes kanapéba süppedve hallgatnánk a hifit.

Az intró után a klasszikus koncertszabályok szerint azonnal egy sláger következik, a My Generation. A rajongók bólogatnak, elöl kavarog a tömeg, a küzdőtér szinte teljesen üres hátsó felében magányos lányok táncikálnak, néha furcsamód olyan testtartást felvéve, mintha tesztoszteron-túltengéses bokszolók lennének. Később elhangzik egy Nirvana-szám is, a You Know You're Right, a megjelentek legnagyobb örömére. Bátran bemegyünk a sűrűjébe szondázni a hangulatot, de nincs nagy durvulás, inkább csak izzadt tinédzserek lökdösődnek és csúszkálnak egymáson, egy baseball-sapkás gimis srác például udvariasan elnézést kér, amikor túl nagyot taszajt Gwen Stefaninak maszkírozott barátnőjén.

Sztár a nép között

Tekintse meg képeinket!

Egy-egy korsó sörrel jövünk vissza éppen a büféből, mikor a tömeg elkezd felénk hömpölyögni, kiderül, hogy Fred Durst frontember a gyér érdeklődés ellenére mindent bevet, ezért egyszerűen leugrott a rajongók közé, valaki a nyakába vette, és most onnan énekel. A biztonságiak persze úgy lökdösik félre az énekes körül tülekedő lelkes, viszont békés tizenéveseket, mintha legalábbis mindegyik ki akarna harapni egy-egy darabot a sztár vádlijából. (Egyébiránt az Index tudósítója közelről megállapíthatta, hogy Fred egyáltalán nem magas, viszont női magazinos szakszóval élve kissé pohos.)

Visszafelé menet tíz lányt is felvisznek színpadra, akik ott táncolják végig a következő egy-két számot, majd a személyzet letessékeli őket, mielőtt még túlságosan kínossá válna a színpadkép. A ráadásban még elhangzik egy Elvis Presley-szám, és persze az aktuális sláger, a Behind Blue Eyes, itt előkerül tíz-húsz öngyújtó is. A koncert végeztével a biztonságiak láncot formálva egyszerűen kiterelik az embereket a teremből, ilyet még nem láttunk, de el kell ismernünk, hogy profi, bár nem túl barátságos eljárás.

Kifelé menet az előcsarnokban összefutunk a népszerű Velvet magazin egy munkatársával, aki a lelkünkre köti, hogy ne csak rosszat írjunk a koncertről, mert szerinte nagyon jó volt. Tessék.

A nu metal új hulláma "Úgy érzem magam, mint egy lottyadt piskóta..!"-mondta Fred Durst egyik haverja egy másnapos reggelen, és még csak nem is sejtette, hogy egy világsikerű zenekar keresztapja lett ezzel. A Limp Bizkit karrierje 1994-ben kezdődött, amikor is a Korn Jacksonville-ben turnézott és a tagok csináltattak néhány tetoválást Frednél, aki a legközelebbi találkozásukkor egy demo kazettát adott nekik, amit a Korn-tagok továbbítottak producerüknek. Így aztán a Limp Bizkit a Korn segítségével vágott neki a zeneiparnak. A zenekar tagjai: John Otto (dobos), Sam Rivers (basszusgitáros), Wes Borland (gitáros -2001- ig) 2001-től Mike Smith (gitáros), Leo "DJ Lethal" Dimant, és a rikító piros baseball-sapkájáról könnyedén felismerhető frontember, Fred Durst. A totális áttörést második albumuk a Significant Other jelentette. Ezen a lemezen ötvözték igazán a rapet a rockkal, és break számok is kerültek rá. Az albumról a "Nookie," "Break Stuff" és a "Re-Arranged," a Billboard listájának az élére tört és maradt is az első tíz között majdnem egy évig, mialatt több, mint hat millió példány kelt el belőle. 2000-ben a Grammy-díjra jelölték a bandát a legjobb rock előadó és a legjobb album kategóriában. Ugyanebben az évben a "Nookie"-t az MTV Video Music Award-on szintén két kategóriában jelölték, majd a "Break Stuff" nyert is a legjobb rock videó kategóriában. Harmadik stúdióalbumuk, a Chocolate Starfish And The Hot Dog Flavored Water, amely a Flip/Interscope Records gondozásában jelent meg. 2001 októberében a gitáros Wes Borland kilépett a zenekarból kockára téve ezzel a Limp Bizkit működését. Fred csalódottan más vizekre evezett: megküzdött Eminemmel, flörtölt Britney-vel, de egyszercsak mégis rátaláltak az új gitárosra, így Mike Smith-szel együtt elkészítették a zenekar új albumát Results May Vary címmel, amely 2003 szeptember 22-én jelent meg.