Roman Polanski kapta az Aranypálmát

Roman Polanski a lengyelországi zsidóüldözés idején átélt gyerekkori emlékeit idézi fel "A zongorista" című filmjében, melyet a hétvégén Aranypálma díjjal jutalmazták Cannes-ban.
Roman Polanski életrajzi ihletésű filmje egy lengyel zongorista megmenekülését mutatja be, Wladyslaw Szpilman egy német tiszt segítségével menekülhetett meg Auschwitzból. A lengyel származású rendező maga is átélte a zsidóüldözést: gyerekként sikerült megmenekülnie a varsói gettóból, szülei azonban megjárták a haláltábort, édesanyja ott halt meg. "Nagy megtiszteltetés, hogy Lengyelországot képviselhetem a fesztiválon" - fogadta a díjat a 69 éves Polanski.

Roman Polanski
A második legértékesebb elismerést, a Nagydíjat Aki Kaurismaki finn rendező kapta "A múlt nélküli ember" című filmért, melyben egy amnéziás férfi Helsinki egy lerobbant negyedében kezd új életet. A legjobb rendezői díjat megosztva a közel 100 produkcióval büszkélkedő dél-koreai Kwon-taek Im és Paul-Thomas Anderson, egy fiatal amerikai alkotó kapta.

A Cannes-i Filmfesztivál díjazottai közül idén sem hiányoztak a politikai korrektség szellemében kitüntetett alkotások. A szintén jelentős nagyzsűri díját a palesztin Elia Suleiman kapta az izraeli-palesztin konfliktus humorral történő ábrázolásáért. A filmes grémiumban Lynch mellett Sharon Stone, Michelle Yeoh malájziai származású színésznő és Walter Salles rendező vettek részt.

Magyar vonatkozásban nagy meglepetést okozott a fesztivál kisfilmes blokkja, hiszen az Aranypálmát Mészáros Péter: Eső előtt című alkotása nyerte. A kisfilmes zsűri vezetője Martin Scorsese volt, de mellette dolgozott Abbas Kiarostami iráni rendező is.

A zsűrik többi választása szintén a kiegyensúlyozottság jegyében született, láthatóan kerülték a szemle botrányfilmjének kikiáltott, explicit erőszakos jelenetekkel tűzdelt "Visszafordíthatatlan" (rendezte: Gaspar Joe) című produkció díjazását. Többen viszont hiányolták Jack Nicholson elismerését, aki Alexander Payne filmjében játszik el - a kritikák szerint hitelesen - a egy megözvegyült nyugdíjast.

A fesztivál egyik nagy hírverést kapott eseménye Woody Allne feltűnése volt, aki "Hollywoodi befejezés" című vígjátékát mutatta be versenyen kívül. Az amerikai rendezőnek a szervezők életműdíjat is adományoztak. Ezt az elismerést eddig egyedül Ingmar Bergman kapta meg Cannes-ban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31