John Cleese visszavonul

2006.06.13. 15:45
A Monthy Python egykori tagja, John Cleese megelégelte a mai tévésorozatokat. A színész-forgatókönyvíró visszavonul, mert a Waczak szálló sikerét már úgysem tudja felülmúlni, írja a BBC.
A Waczak szálló Bazilja és társforgatókönyvírója mostantól könyvet ír a komédia történetéről, és nevettetésből ad órákat. "A komédia professzora leszek, és megtanítom a fiatal tehetségeket egy-két alapszabályra" - nyilatkozta a 66 éves komikus. John Cleese szerint a mai tévés vígjátékok java rosszul megírt, és főleg az amerikai tiniket célozza.

Egyúttal azzal vádolta a mai előadókat, hogy a humor elemi szabályaival sincsenek tisztában. "Ritkán látni olyat, aki magában hordozza a régivágású humor nyomait. Utoljára Eddie Izzard teljesítménye nyűgözött le, de Ricky Gervais játéka is a régi, amerikai szitkomok fénykorát idézi."


Cleese és az ifjú tehetségek
Cleese a brit humort a Cambridge-i Egyetemi jogászhallgatójaként kezdte el művelni, mikor Graham Chapmannal közösen tagja lett az intézmény később legendássá vált csapatának, a Footlightsnak. Mikor a Monthy Python repülő cirkuszát először vetítették 1969-ban, Cleese volt a csapat legfelismerhetőb arca. Miután a színvonal romlását kifogásolva kiszállt a repülő cirkuszból, az 1975-79-ig futó, tizenkét részes Waczak szállóval öregbítette hírnevét.

Az utóbbi időkben a James Bond filmekben játszotta Q-t, a kütyü-felelőst, és a Shrek 2 -ben ő adta Harold király hangját. Emellett társforgatókönyvírója volt a Wallace és Gromit alkotói legújabb filmjének.