Jamaikai nyár a késő télben

2004.03.05. 12:45
Anglia elsőszámú dancehall és reggae kiadójának DJ-i varázsolnak nyarat a soha véget nem érő, nagy büdös budapesti télbe március 6-án az A38 állóhajón.

Soul Jazz sound System Budapestre érkezik március 6-án, szombaton a Soul Jazz Sound System, akik magukénak tudhatják Nagy-Britannia talán legérdekesebb független kiadóját és klubestjét. Az A38 állóhajón a reggaet, funkot, dancehallt játszó brit csapat mellett fellép a magyar Love Alliance a Jazz Turbulence-es Suhaiddal kibővűlve, valamint Tilos rádiós DJ-k: Szamosi Brothers és Kanadakaos.

A Soul Jazz Sound System története 1988-ra nyúlik vissza, amikor Pete Reilly és csapata Soul Jazz Records néven jazzre, soulra, funkra, latinra és reggaere specializálódott használtlemez-kereskedést nyitottak Észak-Londonban. Három évre rá ugyanezen a néven lemezkiadót is alapítottak. Mára már túl vannak a 150. megjelenésen, a bolt pedig a lemezgyűjtők világszerte ismert, kultikus helyévé vált.

A Dynamite! széria a kiadó DJ-i alkotta Soul Jazz Sound System klubestjeiről kapta nevét, ahova saját MC-ik mellé gyakran hívnak olyan vendégénekeseket, mint Horace Andy, Roots Manuva és Dennis Alcapone - de Norman Jay, David Holmes, és Mantronix is átruccannak néha kislemezt pörgetni. A csapat a világ nagy részének közönségét már megőrjítette, most Budapesten a sor, ahova Oxman-nel érkeznek a Dub Vendor Records-tól, Britannia első számú jamaikai lemezelosztó kolóniájától.