Erdélyben forgat utoljára Horst Tappert?

Nem forgat több tévéfilmet Horst Tappert, aki Derrick felügyelőként közel háromszáz bűnesetet oldott meg, fellendítette a kozmetikai ipart és beépült a kínai köznyelvbe.
Horst Tappert, Derrick felügyelő rokonszenves megformálója, búcsúzni készül a film világától. A színész Romániában forgatja utolsó tévéfilmjét, Korona szív nélkül címmel. A sejtelmes német híradások szerint a 79 esztendős Tappert erdélyi előkelőséget alakít, aki szerelmi háromszögbe keveredik.

Tappert szerette volna, ha titokban maradnak tervei, ezért csak a ZDF egyik szerkesztőjének, Siegfried Braunnak beszélt visszavonulásásáról. "Tappert egy nagyon személyes beszélgetés során elmondta, hogy ez a film lesz életében az utolsó" - tájékoztatotta a világsajtót a szerkesztő. A művész azzal indokolta visszavonulását, hogy szeretne többet lenni a feleségével.

281 ügy zoxó nélkül

Az örökzöld duó
Huszonnégy évig erre nemigen volt ideje. Huszonnégy év alatt Derrick felügyelőként 281 ügyet göngyölített fel. Sohasem léptették elő, senkinek sem tűnt fel, hogy már rég túllépte a nyugdíjkorhatárt: a kifogástalan modorú és mindig elegáns Stephan Derrick zokszó nélkül üldözte a bűnözőket és a bűnösöket, oldalán "hűséges fegyverhordozójával", Harryval, azaz Fritz Wepperrel - jelentette az MTI.

Tappert a kilencvenes években jelezte, hogy megelégelte a dolgot. "Egyszer talán vége lesz. Több mint 24 évet áldoztam az életemből a Derrick-sorozatra. Semmi egyebet nem csináltam" - mondta, amikor elhatározta, hogy kiszáll a mókuskerékből. 1998-ban meg is cselekedte.

A legismertebb német

A Wuppertalban született művész kereskedőnek tanult, filmes és televíziós karrierje az ötvenes évek végén kezdődött, de ezek az alkotások, például az 1958-ban készült A Trapp-család Amerikában csak Németországban ismertek. Tappert igyekezett tévés munkája mellett a Derrick előtti életéhez, a színházhoz is hű maradni. A sorozat azonban világhírűvé tette.

A ZDF száz országba adta el a sorozatot. Kínában például ő a legismertebb német. A legfrissebb kutatások emellett azt is kiderítették, hogy a "Harry, hozd a kocsimat" mondat beépült a kínai köznyelvbe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

12 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37