Az éhezőművész szólt a néphez

2003.10.08. 16:47
Először szólalt meg a plexikalitkás éhezőművész. Blaine rákban elhunyt édesanyjáról beszélt, a tömeg John Lennont énekelt alant, egy diák levetkőzött.
David Blaine, az átlátszó műanyagketrecben 44 napos éhezésre vállalkozó amerikai illuzionista először szólalt meg koplalásának kezdete óta. A váratlan kifakadásért a szakértők szerint a közeli utcai zenekar előadása tehető felelőssé. Blaine egy zeneszámot követően váratlanul kinyitotta plexi dobozának kis ablakát, és elhaló hangon kijelentette, hogy megtalálta a szépséget a szenvedésben.

Bitlisz Ezt követően a rákban elhunyt édesanyjára emlékezett. "Amikor gyermek voltam, láttam anyám gyönyörű halálát" - idézte az Ananova Blaine-t, aki 17 éves korában veszítette el anyját. "Éhezett, rákos volt, minduntalan operálták, és mégis megtalálta a módját, hogy mosolyogjon, és szeressen a legrosszabb körülmények közt."

"Arra gondoltam, hogy ez az érzés van most bennem is. A szenvedésben kell megtalálnom a szépséget, mert azt hiszem, az élet költői, és azt hiszem, a lélek erősebb a testnél. Szeretet van mindenhol és szeret van bennünk is" - fejezte be kinyilatkoztatását a látványosság főszereplője.

A tömeg ezt követően spontán Imagine-éneklésben tört ki, a háttérben pedig Joe Dixon, londoni művészeti egyetemista ruháit ledobva mutogatta magát azoknak, akik éppen nem az ég felé emelték tekintetüket.