Egyre nagyobb bajban a zeneipar

2007.01.12. 09:55
Az EMI figyelmeztette befektetőit, hogy bevételei 8-10 százalékkal el fognak maradni a várttól, és a HMV-nek is kisebb volt a forgalma a tavalyinál.

A világ három legnagyobb zenekiadójának egyike, a brit EMI pénteken figyelmeztette a befektetőket: az üzleti éve második felében az értékesítése eddig, főleg a gyenge karácsonyi forgalom miatt, elmarad a várttól, és a márciussal záruló teljes pénzügyi évben a bevétele 8-10 százalékkal kisebb lesz az előző évinél, változatlan valutaárfolyamokkal számolva. Így számolva az első üzleti félévben még csak 4,1 százalékos volt a bevételvesztés.

Erősebb digitális

Elemzők szerint a visszaesést részint az idei nagy-britanniai kamatemelések okozta, általános fogyasztói bizalomvesztés, részint világszerte az illegális letöltés és másolás versenye magyarázza. A cég vezetőváltással és 150 millió fontba kerülő, egyelőre nem részletezett mértékű elbocsátásokkal is járó átszervezéssel is igyekszik előre menekülni. Az átszervezéstől évi 110 millió fontos megtakarítást várnak. Erősíteni akarják a digitális tartalomeladást.

Az üzleti éve szeptemberrel zárult első felében az EMI adó előtti eredménye 3,2 millió fontra csökkent az egy évvel korábbi 46,8 millióhoz képest. Az üzemi eredménye 62,7 millió fontra fogyatkozott 86,7 millióhoz képest. A bevétele 6,1 százalékkal, változatlan valutaárfolyamokkal számolva 4,1 százalékkal - 867,9 millió fontra apadt 924,6 millióhoz képest.

A forgalmon belül a digitális letöltésekből származó bevétel 68,4 százalékkal 73,7 millió fontra emelkedett a részaránya 8,5 százalékra nőtt az előző teljes pénzügyi év 5,4 százalékos átlagához képest.

Rájár a rúd

A gramofont hallgató kutyával fémjelzett "His Master's Voice", vagyis a brit HMV Group Plc zene-, videó-, dvd- és könyvkereskedő vállalatra is rájár a rúd: a január 6-ával végződött tíz héten - lényegében a harmadik üzleti negyedévben - összehasonlítható alapon 0,8 százalékkal kisebb volt a forgalma, mint egy évvel ezelőtt.

Nagy-Britanniában és a világ más részein is meredeken visszaesett a zenepiac az utolsó negyedévben, panaszolta a befektetőknek szánt profitfigyelmeztetésében az HMV már december végén. A 85 éves múltú cég számítása szerint a brit zenepiac a digitális letöltéssel együtt 14 százalékkal szűkült az utolsó negyedévben, és a dvd-piac is visszaesett. Az HMV Asia részleg piacain a forgalom 3,8 százalékos visszaesését észlelték az előző negyedévhez képest, az HMV Canada piacán 3,4 százalékkal csökkent a forgalom.

Összességében 10 százalékkal nőtt az HMV forgalma, de ez csak a Waterstone könyvkereskedő részlegnek köszönhető, amely 37,4 százalékkal növelte forgalmát az Ottakar könyvesbolthálózat megvétele révén - miközben összehasonlítható alapon az ő forgalma is visszaesett 2,7 százalékkal -, és a zeneipiaci bevétel tovább csökkent, közölték az HMV-nél csütörtökön.

Milliós veszteség

Az október 28-ával zárult első üzleti félévben az adó utáni veszteség 26,1 millió font volt az egy évvel korábbi, 100 ezer fontos eredmény helyett. Az üzemi veszteség 31,8 millió font volt az egy évvel azelőtti 2,8 milliós többlet helyett. A forgalom 762,2 millió fontra emelkedett 759,7 millióhoz képest, de összehasonlítható alapon 5,5 százalékkal csökkent.

Az HMV Group az utolsó üzleti évben, pontosabban a tavaly április végével zárult 52 héten 1,826 milliárd fontos forgalmat ért el, abszolút értékben 2 százalékkal, összehasonlítható alapon 5,7 százalékkal kevesebbet az előző 52 hetinél. Az adó és egyszeri tételek előtti eredmény, 98,2 millió font, összehasonlítható alapon 20,7 százalékkal csappant meg. Az előző 52 hét alatt még csak 1,1 százalékkal csökkent összehasonlítható alapon a forgalom.

Az HMV Groupban az EMI zenekiadó 2002-ben 14,5 százalékra csökkentette a részesedését, az Advent Funds kockázatitőke-alap pedig 7,9 százalékra, amikor az HMV-t magántulajdonosai kibocsátották a londoni tőzsdén.