Michael Flatley és az ír-ugor elmélet

Michael Flatley gépe péntek kora délután jó érzékkel késik negyven percet, így minden újságíró kényelmesen végigjárhatja a Népstadiont, és végigfogdoshatja a csiribiri jelmezeket, amik annyira nem is csiribirik, ellenben meg lehet lesni a Népstadion ipari alpinistáit és berendezőit, akik a női szemnek gyönyörködtetőbbek, mint öt Flatley, de ez csak privát vélemény.

A lángoslábú Dieter Bohlen

A fülledt, eső előtti pillanatban megérkezik a tánc ura (ami ellen "in memoriam Fred Astaire" amúgy hevesen tiltakoznék), a lángoslábú, aki korábban a tűzzel variált, és sietve elindul színpada felé. Már nem fiatal, bár az nem tudom milyen volt, mert akkor még kutya nem ismerte, engem valahogy Dieter Bohlenre emlékeztet, de lehet, hogy csak a szőke NDK-s csík miatt gyanúsan sűrű haján. Megvillantja (persze) hófehér fogait, és mindaddig nem kezdi el a beszédét, amíg meg nem érkezik a tolmács, aki azonban lassabb fordítónak bizonyul minden sajtósnál, így az amúgy teljesen aszexuális sztár addig is flörtöl minden, szavaira áhítozó újságírónővel.

A Kelta Tigris és Petőfi

Flatley ezután elárulja, hogy "kettőnk" történelme hasonló, és mivel a Celtic Tiger, azaz Kelta Tigris valójában az ír történelem feldolgozása, valamint hogy a párhuzam a két nemzet sorsában kézzelfogható, ráadásul, amikor először Magyarországon járt annyira feltöltődött energiával, hogy csak na, így úgy határozott, Írország és Anglia után Budapestre hozza szuperprodukcióját. Aztán halál komolyan kijelenti, hogy ez lesz a világ legnagyobb színpada, mert ők bizony az egész Népstadiont betáncolják. Körbekopogják. Flatley biztos nem látta még élőben a Pink Floydot.

A nőcsábász ír próbálkozása

Elárulja természetesen, hogy mennyit edzett, és ez valószínűleg igaz is, azért melós lehet így egyszerre ugrálni, ennyi idősen; majd hogy Magyarországon őt olyan rajongással veszik körül, hogy ide mindig jó visszajönni. Ezután készségesen, minden riporternő kezét hosszasan markolászva, ugyanezeket a dolgokat elmondja külön kamerák előtt is, mindeközben kicsit furcsa és ízléstelen, valójában szánalmas, de ártalmatlan.

A riporternők pironkodnak, és sok sikert kívánnak, én megdicsérem a cipőjét, ő is az enyémet, ám felszólítanak, hogy beszéljünk a show-ról, amiről ő viszont már elmondta a lényeget; a párhuzamot magyar és ír történelem között, így mindenki kíváncsian várja a szombat esti bulit, majd lassan véget ér az egész, és felszólítanak a nézőtér elhagyására.