Iván
8 °C
22 °C

Kamupornó-színház Az ember tragédiájából

2008.09.09. 15:12
Pornófilmet forgat Madács Antal Az ember tragédiája című műből, írta meg néhány újság, pedig egy színdarab kevésbé szerencsés kampányáról van szó. Gecyprodukció, Sirály, szeptember 27.

Elterjedt a hír, hogy pornófilmet forgatnak Az ember tragédiájából, ami lássuk be, kiváló ötlet, hiszen a falanszter-, az űr- vagy az eszkikmó-szín egész kiváló lehetőségeket nyújt, míg a klasszikusok kedvelői a rómaihoz vagy az egyiptomihoz ragaszkodnának. Film nem lesz, csak színdarab. És az sem úgy.

Az ötlet két évvel ezelőtti, amikor a macskagyilkosságos Álszent című kísérleti kisfilmmel elhíresült Toepler Zoltán a Litera irodalmi pályázatára megírta Madách Az ember tragédiája 16. színét, a budapestit. Ennek színpadra állításán kezdett el dolgozni a rendező ifj. Sebő Ferenccel. Másfé évig írták a színdarabot a pornómágsuról, aki elkészítené a Tragédia pornóváltozatát. „Ez nem Az ember tragédiája” – hangsúlyozta ifj. Sebő Ferenc.

A pornóadaptációt ifj. Sebő Ferenc, a táncházas-népzenés Sebő Ferenc fia rendezi Toepler Zoltán történetéből, aminek középpontjában a fiatal pornómágus, Madács Anti áll. A Budapesti Zsidó Színház és a Városi Színház közös produkciójának résztvevői másfél éves előkészítés után idén nyáron levonultak Kisorosziba. Itt számtalan werkfilmet is készítettek, amelyekből kiderül, mire is számíthatunk, amikor Az ember tragédiája pornóváltozatára gondolunk.

Az egyik videó kikerülése után terjedt el, hogy megerőszakolják Madách szövegét, és pornófilm készül. Az ezt követő súlyos fenyegetések miatt főszereplő, Janklovics Péter kiszállt, és betámadták a népzenekutató Sebő Ferencet is.

Persze, ahhoz, hogy ilyen szintű viccelődésből valami komoly dolog is előálljon, ahhoz nagyon jó előadást kell mutatni, de sajnos az eddig elkészült kamu werkanyagokkal egy baj van, hogy nem viccesek, viszont végig mocskosul káromkodnak benne. Remélhetően a színdarab nem ilyen lesz. „A pornó olyan, mint egy gyorsétterem, ami azonnali kielégülést ígér. Azt hiszem, a provokatív az, hogy rákérdezek arra, amit az emberek titkolnak, szégyellnek” – magyarázza Toepler a sajtóanyagban.

A darabban az ügyvédet Spilák Klára alaktíja, valamint Dióssi Gábor is feltűnik pszichiáterként.

Előreláthatólag szeptember 27-28 között mutatják be a Sirályban a darabot, a többit még meglátják az alkotók.

A többi kamu werkfilm megtekinthető itt: