Massive Attack és mások az idei Szigeten

A Massive Attack ma már egy leginkább önmagát definiáló, stílusok és trendek felett álló zenei márkanév és a mai popzenei univerzum egyik legizgalmasabb produkciója, ez nem is vitás. A zenekart a bristoli Wild Bunch nevű hiphopkollektíva két tagja, Andrew Mushroom Vowles és Daddy G Marshall valamint egy ugyancsak bristoli graffitis srác, Robert 3 D Del Naja alakította 1987-ben (nem zenekartagként hosszú ideig a Massive Attack produkcióiban szerepelt a később szólópályára lépő Tricky is).

Hiphop és soul elemekből vegyített zenéjükre a szaksajtó a triphop címkét ragasztotta, ráadásul az ugyancsak Bristolból induló Portishead megjelenésével hamar egyenlőségjel került a város neve, azaz Bristol és a sajtó által alkotott stílus/színtér, azaz a triphop közé. A Massive Attack első albumával, a Blue Lines című 1991-es nagylemezzel és az Unfinished Sympathy című, klipje miatt is emlékezetes kislemezzel villámrajtot vett - miközben a Öböl-háború idején a zenekar tiltakozásképpen levetette nevének második felét és csupán Massive néven szerepelt -, hogy aztán a 1994-es Protection című album még nagyobb sikert hozzon, nem is beszélve a korábbi albumoknál sötétebb világot felfestő 1998-as Mezzanine-ról, mely már egy sztárstátuszba emelkedett kollektíva munkája. A második lemez után Tricky már nem dolgozott a zenekarral és hasonlóképp távozott a Mezzanine megjelenése után a DJ, Mushroom is. A most megjelent 100th Window című albumot, mely majd három évig készült, már 3D egyedül készítette el, - bár a hírek szerint Daddy G ott lesz a turnén ám a hosszú egzisztencialista monológként hömpölygő lemezen közreműködik Sinéad OConnor és a Mezzanine albumról ismerős reggae-énekes, Horace Andy.

Zion Train

A Zion Train az angol dub szintér egyik legismertebb együttese. A dub - mint műfaj - Angliába érkezése után a Dub Syndicate, Lee Scratch Perry, az Alpha and Omega és az Iration Steppas mellett a Zion Traint lehet a dub elterjesztésével vádolni. Az együttes közel 15 éve alakult, azóta nyolc stúdiólemezt és számtalan remixet készítettek, nem is beszélve arról a rengeteg kooperációról, amelynek eddigi utolsó állomása például az olasz 99 Posse tagokkal közösen megalakított Al Mukawama - a független Palesztínával szimpatizáló - dub-raggamuffin együttes. A zenekar a dub stíluson kívül az elektronikus zene világában is igen ismertté vált néhány könnyedebb slágerével. 1999-ben már jártak Magyarországon a napfogyatkozás időpontjában.

Slovo

A Slovo tulajdonképpen a Faithless-gitáros Dave Randall projektje, mely 2001-ben debütált először, majd körülbelül egy évvel később, 2002 szeptemberében megjelentette első albumát nommo címmel. A lemez eddig csak kiváló kritikákat kapott mind a sajtótól, mind a közönségtől a dán Roskilde Fesztiváltól a német és francia dzsesszklubokig és fesztiválokig. Randall zenéje behatárolhatatlan finom elektro-akusztikus svédcsavarokból tevődik össze, melyen egyaránt megfér a legendás Max Roach dobsoundja, az izlandi Emiliana Torrini, a nyugat-afrikai Maezah, az utcai költő-zenész AD vagy akár Charlie Chaplin hangja. A Slovóról bővebben a a zenekar hivatalos oldalán olvashatsz.

Ojos de Brujo

Az Ojos de Brujo (jelentése A varázsló szeme) Barcelonából származó zenekar. Az 1996-ban alakult nagy létszámú társaság első felállásával és különböző vendégzenészekkel közös jammelésekkel hamar a barcelonai klubok közkedvelt fellépőjévé vált. Elsődleges célkitűzésük egy olyan flamenco alapú zene létrehozása, amelyben minden más stílus is helyet kaphat. Így bővítették ki az első felállást egy karizmatikus énekesnővel, Marinával és egy dj-vel, Pankóval, illetve felvételeik során örömmel invitáltak meg társegyüttesekből olyan muzsikusokat, mint Munecót az Ampranoiából, Danit és Betót a Macacóból, Antonio Rodriguezt a Flamencorrosból. A zenekarnak eddig két nagy sikerű lemeze jelent meg Európában és Japánban, emellett körbejárták az európai fesztiválok nagy részét. Koncertjeiken elkalauzolnak mindenkit a flamencótól a reggae-n, a hiphopon keresztül a pszichedelikus rockig.

Clawfinger

Bár az utóbbi két évben keveset hallottunk róluk, mégis a Sziget fellépőire szavazók közül nagyon sokan voksoltak a skandináv Clawfingerre. Ennek igen egyszerű okai vannak, a svéd-norvég rap-metál zenekar már többször járt Magyarországon, ezen fellépések között szigetes is volt, ahol mindenki megbizonyosodhatott, hogy egy Clawfinger-koncert igen intenzív élmény másfél órába sűrítve igazi, jó értelemben vett rockslágerekkel. És a hallgató az igazi slágereket nem felejti el egyhamar. És nem felejti el a zenekar karrierjének állomásait, amikor a tagok még egy stockholmi kórházban dolgoztak ápolóként, ahol Zak Tell reppeléssel igyekezett feldobni a hangulatot, majd észrevétlenül zenekarrá szerveződtek (Jocke Skog, Zakk Tell Svédországból, Erlend Ottem, Bard Torstensson Norvégiából) Bard hálószobájában, ahol egy négysávos magnóra vettek fel közösen dalokat. Ez az idők homályába vesző 1992-es év, amikor Nigger című örökbecsűjük demójával sikerült leszerződniük, majd villámgyors karriert befutniuk. Az 1993-ban kiadott Deaf Dumb Blind című debütáló albumból világszerte elfogyott hatszázezer példány, Európában (a kontinensen) szinte azonnal neves rockfesztiválok sztárjai lettek. Az 1995-ös Use Your Brain albumot Zak Tell csak úgy kommentálta, hogy az első és a második album között csupán százhatvan koncert áll. Ebben az évben a dél-amerikai Monsters of Rock Fesztiválon Ozzy Osbourne, Alice Cooper, a Faith No More és a Megadeth társaságában turnéztak. Nem felejti el a két évvel később megjelent album még provokatívabb attitűdjét, ami azokat is elgondolkodtatta, akik a Clawfingert idáig egy műanyag Rage Against The Machine- és Faith No More-kópiának tartották. A nagy rohanás után kis pauza következett: Jocke a svéd extrém metálisteneknek, a Meshuggah-nak világosított, Bard popdalokat írt otthon, Zak dj-skedett, Erlend pedig egyszerűen csak pihent. A zenekar 2000-ben töltődött fel, így ugyanezen év nyarán a Two Sides, majd 2002-ben a Whole Lot of Love albummal bizonyították be, hogy még mindig ott vannak az európai rockzene élvonalában.

Annihilator

Az Annihilator kanadai thrash metal-legendát 1984-ben alapította Jeff Waters gitáros, aki egy másik legenda szerint 13 évesen már klasszikus gitár leckéket adott. John Bates énekessel felvették a sokatmondó Annihilator című dalt, és a következő két évben megírták az első két album törzsanyagát, néhány zenésszel kiegészülve. Waters alkalmatlansága társaságok összetartására már ekkor megmutatkozott, két év alatt három dobost használt el, a későbbiekben több mint húsz ember fordult meg a klasszikus ötfős felállásban működő zenekarnál. Az első doboscsere kis híján végzetesnek bizonyult, a '85-ös évben Richard "Death" érkezése után nyomban feloszlottak. Az alapítónak ez nem szegte kedvét, szülei házának pincéjében egyedül rögzítette a Phantasmagoria demót, ami Európában az underground metál szcéna kis kedvence lett. 1987-ben készített még egy demófelvételt, majd Vancouverbe költözött és új társakkal újjáalakította a bandát, ezzel kezdetét vette a spirális komplex riffelés nagy korszaka. '89-ben megjelent az Alice In Hell, '90-ben a Never, Neverland, az első két album, amivel lerakták stílusuk alapköveit, ami mélyen a '80-as években gyökerező thrash rifforgia. A két lemez meglehetősen nagy sikert aratott, Dave Mustaine még '89-ben elhívta Waterst a Megadethbe játszani, amit visszautasított, és úgy tűnt, a Metallica áttörésével megnyíló ajtón az Annihilator is besétál a mainstream dicsfénybe. Ennek jegyében készült el '93-ban az elődeinél melodikusabb Set The World On Fire, de addigra grunge kellett a nagyérdeműnek, az Annihilator így elkerülte a befutást. A zenekar folyamatos turnézással masszív rajongóbázist épített ki magának, és innen kezdve már csak nekik, a komoly metalistáknak készít lemezeket. Furcsa dolog az Annihilatorről többes számban, mint zenekarról beszélni, ugyanis Jeff Waters bevallása szerint ez egy szólóprojekt. Ő ír minden zenét, ő hangszerel, ő a producer, és az ő stúdiójában készülnek a felvételek, a King Of The Kill idejében énekelt is, de ha kell, a lemezeken basszusgitározik is. A jelenlegi énekes, Joe Comeau írhat szövegeket, mert a főnök meggyőzödött róla, hogy ebben jobb nála. Ebből is látszik, hogy már nem olyan, mint a kezdetekben, ti. alkoholista diktátor. Már nem iszik. A jelenlegi tagság:

Joe Comeau - ének Jeff Waters - szólógitár Curran Murphy - gitár Russel Bergquist - basszusgitár Randy Black - dobok

Diszkográfia:
Alice In Hell (1989) Never Neverland (1990) Set The World On Fire (1993) King Of The Kill (1994) Refresh The Demon (1996) In Command (live) (1996) Akice in Life (live) (1996) Remains (1997) Criteria For A Black Widow (2000) Carnival Diablos (2001) Waking The Fury (2002) Bag Of Tricks (válogatás) (1994) re(2002)

Circle II Circle

Zak Stevens neve jól cseng a heavy metal rajongói számára, hiszen a Floridán innen és túl kultuszzenekarként ismert Savatage-ban énekelt egészen 1999-ig. A Circle II Circle Stevens önálló projektje, melynek első demói után tavaly szeptemberben jelent meg az első nagylemez, a Watching In Silence a német AFM Records gondozásában, melyet a legendás Jim Morris producer-hangmérnök stúdiójában rögzítettek. A Circle II Circle jelenlegi felállásában Matt LaPorte gitározik, John Zander billentyűzik, Kevin Rothney basszusgitározik, Chris Kinder dobol és Zak Stevens énekel.