A nagy kékség - először Olaszországban

Pénteken vetítik le először hivatalosan Olaszországban Luc Besson francia rendező első nagy sikerének számító "A nagy kékség" című játékfilmjét, mely két búvár tenger alatti és szárazföldi versenyéről szól.
Bármilyen hihetetlenül hangzik is, 1988-as nagysikerű bemutatója óta nem vetíthetik hivatalosan Olaszországban Luc Besson egyik legismertebb filmjét, "A nagy kékséget", mely egy francia és egy olasz mélybúvár párharcáról szól.

Igaz történet alapján

A játékfilm igaz történeten alapul: Jacques Mayol francia és Enzo Majorca olasz búvárok tartották a 70-es, 80-as években a légzőfelszerelés nélküli tengeri merülés rekordját, méterről-méterre licitálva rá a másik eredményére. A film két főszereplőjének, Jean Reno (Leon a profi, Ronin, Bíbor folyók) és Jean-Marc Barr (Hullámtörés, Apám életére) alakítása mindkettejük számára elhozta a világhírt.

A filmet azonban rögtön bemutatója után a bíróság előtt támadta meg Enzo Majorca, azt kifogásolva, hogy negatív színben tüntetik fel őt az alkotók. A bíróság elfogadta az olasz búvár érvelését, így Olaszországban a mai napig nem lehetett hivatalosan levetíteni a filmet. Tizennény évvel a döntés után Majorca mégis beleegyezett, hogy egy rövidített verziót pénteken levetítsenek Rómában.

Mayol tavaly öngyilkos lett

Mayol és Majorca tavaly ősszel találkoztak utoljára, amikor megbeszélték a róluk szóló dokumentumfilm részleteit. A találkozó után nem sokkal a francia búvár öngyilkos lett Elba szigeti otthonában. Mayol volt az első ember, aki 100 méteres mélységbe merészkedett oxigénpalack nélkül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25