Oki csóró maradt

2003.02.07. 11:40
Míg Majka műsorvezetőként és rapperként próbálja kamatoztatni megszerzett ismertségét, Ági énekesnőként szeretné eltartani új beo papagáját, Szabolcs pedig Norbival szeretné felturbózni izmait a nyilvánosság bevonásával a tévében, addig a "sörivó vagyok" mentalitást megtestesítő Okira vércseként csapott le a régen szebb napokat látott metálzenekar, a Nagyfi testvérek vezette Omen. A Sziget.hu interjúja a volt villalkóval.

Oki: Úgy kezdődött, hogy még a Villában megkeresett egy fickó a Fókusztól. Beszélgettünk erről-arról a riportszobában, s megkérdezte, tudok-e arról, hogy az Omen fölkért énekesnek. Nem tudtam róla, nem is akartam elhinni. Aztán kiderült, hogy jelezték ezt nekem, csak nem jutott el hozzám. Amikor december 22-én kijöttem a Villából, felhívtak, találkoztunk, és föl is énekeltem az első dalt. Mondták, hogy fogalmuk sem volt arról, mikor megláttak a tévében, hogy tudok-e énekelni, csak annyit, hogy jól ki vagyok tetoválva, tehát beleillek a zenekarba. De szerencséjük volt.

sziget.hu: Komplett koncerteket fogsz végigénekelni, tehát a régi repertoárt is meg kell tanulnod?

Oki: Igen, a régiek közül már két nóta át lett hangszerelve, rajta lesznek a lemezen is.

sziget.hu: Zenéltél már korábban?

Oki: Kisebb próbálkozásaim voltak. Amatőr zenekarokban énekeltem körülbelül tíz évvel ezelőtt Fehérváron, Mezőtúron.

sziget.hu: A Szigetre eljutottál valamikor?

Oki: Több éve kijárok, de ott énekelni, az egy nagy álom. Szeretnénk idén megpróbálni az Omennel. De először május 23-ra van beírva egy dátum, a Petőfi Csarnokban játszunk. Addig még rengeteget kell próbálnunk.

sziget.hu: A zenekarban valószínűleg megvan az a sokéves rutin, ami előjön akkor is, ha volt egy nagy kihagyás. Hogy érzed, mennyire tudod felvenni a tempót velük?

Oki: Ez a rutin akár segítség is lehet, nem kell azzal kínlódni, hogy sietett az egyik vagy késett a másik. Megy a zene a fülembe, föléneklem, nem lehet nagy probléma. Sokat segítenek, és szerencsére nekem is van beleszólásom. Mittudomén, múltkor változtattam az énekdallamon, mert nem állt rá a hangom.

sziget.hu: Milyen lemezeket hallgatsz?

Oki: Sok olyat, amely félig amatőr, félig nem, föl-föllépegetnek, ilyen például az Insipid. A régiek közül persze a Pokolgépet, az Ossiant, az Oment, a Scorpionst, az Aerosmith-t. Amúgy minden zenét meghallgatok, amitől jól tudom érezni magam.

sziget.hu: A Villában milyen zenéket hallgattatok?

Oki: Hú, volt ott mindenféle... komolyan mondom, nem tudok neveket mondani, mert ezeket én nem ismerem, de ilyen_pop_ kicsit diszkós, szóval ilyen táncosabb dolgokat hallgattak. Én meg buliztam velük, de csak úgy, hogy be voltam rúgva.

sziget.hu: Az új műsort nézed?

Oki: Nézem. Tegnap voltam a Mónika show-ban. Csöpke kiesett, tudod, ez volt a téma, és voltak negatív vélemények.

sziget.hu: Nézted volna az első Való Világot, ha nem lettél volna benne?

Oki: Simán. Ezt is nézem, ha tudom, de most dög vagyok.

sziget.hu: Elmondható, hogy a műsor óta jobban élsz?

Oki: Most például egy fillér sincs nálam. Ma délután kapok kölcsön húszezer forintot. Amúgy jobbára olyan helyeken voltam az elmúlt időben, ahol megvendégeltek. A West Endben általában nem fogadják el tőlem a pénzt, rendesek. Végül is azért nincs pénzem, mert vettem hifit, tévét, mert utálom a csöndet. Hétvégén haknik vannak, a többiekkel együtt megyek, viszem a zenei alapomat és énekelek.

sziget.hu: A konkurencia, a Big Brother szereplői gyakorlatilag eltűntek, az RTL viszont nagyon pátyolgat titeket.

Oki: Nekünk kétéves szerződésünk van. Sokat foglalkoztatnak, most voltam a Viván az új rockzenei műsorban, a Megawattban. A Találkozások szerkesztője is mondta, hogy ha bármi érdekes dolog történik velem, szóljak. Úgyhogy most veszek valamilyen állatot. Vadászgörényt akarok vagy patkányt. Aztán ha elmúlik ez a ValóVilág-os őrület, akkor itt van az Omen.