Lezuhant a díszletről az Operett két művésze

2006.06.01. 10:00
Az Operettszínház keddi próbáján baleset érte a Rudolf című musical egyik szereposztásának két főszereplőjét. Vágó Bernadettet állítólag vízágyban vitték el a mentők, de a színház sajtóosztálya szerint se az ő, se Dolhai Attila sérülése nem súlyos.

A Budapesti Operettszínház Igazgatósága szerdán sajtóközleményben tudatta, hogy a színház 2006. május 30-i próbáján balesetet szenvedett a Rudolf című produkció két szereplője. A baleset körülményeinek kivizsgálása folyamatban van, ezek eredményéről a későbbiekben adnak tájékoztatást, áll a közleményben.

Nem súlyos

Egy olvasónk felhívta a figyelmünket egy keddi fórumbejegyzésre, mely részletesen taglalja az esetet. A bejegyzés szerint a Rudolf első szereposztásának két főszereplője, Dolhai Attila és Vágó Bernadett leesett a díszletről, amikor egy híd, amin álltak, hamarabb szétnyílt, mint kellett volna.

Mindketten a hátukra estek, Vágó Bernadettet a bejegyzés szerint vízágyon vitték el a mentők. Az Operettszínház sajtóosztálya megnyugtatólag közölte, hogy Dolhai Attila szombaton már színpadra áll, és Vágó Bernadett sérülése sem súlyos, bár az ő felépülése még napokba telhet.

A Rudolf május 26-ai premierjét egy három héttel ezelőtti ételmérgezés is veszélyeztette, amikor egy ételszállító cég borjúpaprikása miatt 16 operettszínházas munkatársat kellett kórházba szállítani. Az eset miatt végül nem maradtak el előadások.