Bezár a Süss Fel Nap

2007.03.22. 15:10
Április 30-án, tízéves működés után végleg bezárja kapuit a Süss Fel Nap. Helyén másfajta szórakozóhely nyílik majd, más bérlőkkel, de a Süss Fel Nap név örökre megszűnik. A klub különleges búcsúprogramokkal várja vendégeit az utolsó hónapban.

Kevés olyan klub van Magyarországon, amely tíz éven keresztül sikeresen működött, de a Honvéd utca és a Szent István körút sarkán található Süss Fel Nap ezek közé tartozik, áll a leköszönő vezetőség közleményében. Valóban nem lehet sok olyan budapesti fiatal, aki ne járt volna még ott a Süsi néven elhíresült helyen, ami április 30-án, tízéves működés után viszont végleg bezárja kapuit.

Nincs rá energia

Szalontay Győző, a klub tulajdonosa az Indexnek elmondta, hogy 1997-ben hárman kezdték csinálni a Süss Fel Napot, még kölyökként csöppentek bele. Azóta a hely egyre nőtt, egyre több energiabefektetést igényelt, amit mára már a többi elfoglaltságuk mellett egyszerűen nem bírnak beletenni. "Nagyon kevés pénzből kezdtük, az előnyünk viszont az volt, hogy jókor fogtunk bele - magyarázta Szalontay Győző. - A többi budapesti hely miatt kialakuló versenyszellem azt kívánta meg, hogy minél többet fektessünk a helybe pénzben és energiában, de mivel az ingatlan nem a miénk, csak bérlemény, ezért is döntöttünk a bezárás mellett." A Süss Fel Nap név tehát megszűnik, de a tulajdonos elárulta, hogy a helyszínt egy más koncepciójú, más nevű szórakozóhely számára adják majd bérbe.


Képek a januári GBH-koncertről

Széles volt a választék

A Süss Fel Nap sajátos fejlődésen ment keresztül az évtized alatt. 1997-es megnyitásakor lomtalanításokon összeszedett bútorokkal rendezték be, azóta külsejében többször megváltozott, és programjainak széles választéka miatt a térség egyik legjelentősebb klubjává nőtte ki magát a tulajdonosok szerint. Olyan sztárok adtak itt koncertet, mint például az angol punklegenda GBH vagy a Wu-tang Clant képviselő Raekwon. Ugyanúgy tartottak itt punkkoncerteket (például: CPg, Gecizők), mint drumandbass-bulikat vagy az utóbbi időkben a Fucktothemusic által szervezett breakcore-partikat (Venetian Snares, Bong-Ra, Jason Forrest, Drumcorps), emellett az Ablak a Dubra klubestjeinek is helyt adott szerdánként.

A zenei programok mellett több színházi előadásnak, felolvasóestnek és filmvetítésnek is teret adott. Rendszeres előadásokat tartott itt például a Katona József Színház színészeit is felvonultató TÁP Színház társulat, sőt Pohárnok Gergely és Hazai Attila Cukorkékség című filmjében szerepet is kapott a klub.

A Süss Fel Nap az utolsó hónapban különleges programsorozattal szeretne elbúcsúzni vendégeitől, ami elolvasható a klub weboldalán. A legutolsó előadás április 30-án a TÁP Színház varietéje lesz.