Sziget 2002: új név, több pénz

A névben már nem lesz Pepsi, bár továbbra is támogató a kólacég, az idei Sziget neve egyszerűen: "Sziget Festival 2002". A tizedik Sziget költségvetése átlépheti az egymilliárd forintot - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Takács Gábor, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója.
Idén járt le a Pepsi és a Sziget Kft. között 1996-ban kötött szponzorációs szerződés. Megváltozik a rendezvény neve, így a hat évig használt "Pepsi Sziget" helyett "Sziget Festival" lesz a hivatalos elnevezés.

"A Pepsi és a Pannon bemutatja"

Kiváló szponzorfelület
Az évről-évre gyarapodó Sziget költségvetése idén már meghaladhatja az egymilliárd forintot. A büdzsé 1999-ben 380 millió, 2000-ben 500 millió, 2001-ben 900 millió forint volt. Az idei költségvetés 40 százalékát kereskedelmi, 7-8 százalékát állami szponzoroktól szerzik meg, 4-5 százalékát vendéglátásból a fennmaradó részt pedig jegybevételekből állja a Sziget Kft.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32