Idő előtt befejezte turnéját a U2

Egy "közvetlen családtag betegsége" miatt az utolsó tíz koncertjét lemondta a tavaly 140 millió dollárt termelő ír zenekar.

Lemondta világturnéja utolsó 10 koncertjét a U2 együttes egy "közvetlen családtag" megbetegedése miatt - jelentette be csütörtökön Londonban az ír szupersztár-csapat promotere.

Márciusban kezdődött volna a Vertigo 06 elnevezésű turné távol-keleti szakasza, amelynek során Bono és társai eljutottak volna Új-Zélandra, Ausztráliába, Japánba és a Hawaii-szigetekre. Arthur Vogel, a turné fő szervezője a U2 honlapján megjelent közleményben hangsúlyozta: a koncertek lemondása elkerülhetetlen volt és reméli: a rajongók tisztában vannak azzal, hogy "a zenekar nagyon nehezen hozta meg a döntést."

A legtöbb profit

A U2 napjaink egyik legsikeresebb koncert együttesének számít. Tavaly 140 millió dollárral egyike volt annak a három együttesnek, amely a legnagyobb bevételt kasszírozta fellépéseiből.

Az elmúlt hetek latin-amerikai fellépései különösen sikereseknek bizonyultak. Mexikóvárosban a híres Azték-stadionban 90 ezer néző előtt játszottak. Brazíliában 12 órát álltak sorba a rajongók a jegyekért, annak ellenére, hogy a jegyek 75 dollárba, az egyhavi brazil minimálbér kétharmadába kerültek. Chilében az együttes tagjai - Bono, The Edge, Larry Mullen és Adam Clayton, valamint menedzserük Tom McGuinness - átvehették az Amnesty International kitüntetését is az emberi jogokért vívott küzdelemben való részvételükért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17