A Prodigy és a Korn jön a Volt Fesztiválra

A tizenötödik alkalommal rendezik meg Sopronban a Volt Fesztivált július 4-7. között.

Az eddig visszaigazolt zenekarok közül a 15. Volt Fesztivál legnagyobb dobásának a Prodigy és a Korn fellépése ígérkezik. Mindkét csapat stadionturnék és a legjelentősebb európai fesztiválok után látogat el a jubileumi Volt-ra. A zenekarok a megszokottnál jóval komolyabb technikai arzenált vonultatnak majd fel a nagyszínpadon, ígérik a szervezők.


Korn

Kavalkád

Gwen Stefani koncertturnéja után a soproni közönség előtt lép fel a Fort Knox Five, a latin és az afro házasításával operáló stockholmi house-duó, a Sumo, valamint a svéd Koop. Ausztria képviseletében több művész és zenekar is ellátogat a fesztiválra: például Louie Austen elektro-slágerénekes, Parov Stealer és zenekara személyében pedig Ausztria legnépszerűbb dj-producere is a Volt vendége lesz. A nyolcvanas években alakult szlovén Laibach is fellép Sopronban.

A nyári turné első állomásaként, a hazai fesztiválok közül egyedül a Volton lép színpadra Ákos.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31