Audioerotikus sokk a Zap Mama-koncerten

Először megijedtem egy picit, mert a Nelly Furtado-szerű, szuperhangú és -testű vokalista lány után az est központi alakja, a Zap Mama alapítója, vezetője és mindene, Marie Daulne teljesen visszafogottan jött csak elő, még el sem mosolyodott. Állt ott a hosszú karjaival, és le kellett 2 számnak mennie, hogy bemelegedjen, hogy rájöjjön, ahogy minden ilyen estén, hogy a közönséget könnyedén háborúba tudná indítani, mert amikor a fiúk két percig óznak az utasítások szerint ritmusra, a lányok meg valami tök mást énekelnek, és ebből az egészből összeáll a zene és a közösségi élmény, akkor az az egyistenhit. És csak ezután kezdte el nyomni a közönség férfi tagjai felé ezt a kihívó flörtölős szöveget, amit csak a színpadról és csak így lehet csinálni, miközben halkan énekelt a mikrofonba, majd macskakánt dorombolt, na akkor rájöttem, hogy kicsi vagyok ehhez az egészhez. Ez volt az első ilyen audioerotikus sokk, bár ezen gyorsan túl voltam, mivel megkérdezte kacéran mosolyogva egy fiú nevét a közönségben, aki bemondta, hogy Gyuszi, na most az erotika és a Gyuszi név az matematikailag nem értelmezhető kapcsolat.

Itt már nem visszafogott

Hatalmas fodros szélű fekete lebernyegben, macskaszem-jellegű napszemüveggel érkezett a vokalistái után Marie Daulne, és a második szám végére már ő irányította a közönséget, rengeteget beszélt, énekelt és táncolt. Innentől csak a szex csúcspontját kellett elérni a Yelling Away, a Bandy-bandy vagy a Supermoon-album dalai segítségével, és a közönség mindent megcsinált.

Az őt megmentő embereknek a Gati című dalban mondott köszönetet. Mikor ugyanis Marie egyhetes volt, letartóztatták és meggyilkolták az apját, mert a kongói rezsim nem tűrte el, hogy keveredjenek a fehérek a feketékkel, de az apja belga volt, az anyja meg bantu. A Belgiumban művészeti iskolákban tanuló lány húszévesen döntött úgy, hogy visszamegy Afrikába, és állítólag itt vált zenésszé. Az 1990-ben alapított Zap Mama egy capella kvintett volt, ami 1993-ban adta ki első lemezét, és rögtön a Billboard világzenei listájának elejére ért fel. Egyébként ezt a világzenei címkét soha nem tudtam értelmezni: funk, hiphop vegyítve az afrikai és kubai zenei motívumokkal. Ez nem csak valami fura gettósítás? Bár a Szigeten mindig elpaterolják egy hátsó színpadra, a Millenárison szerencsére sokan látták.

2007-ben jelent meg a Supermoon című újabb zseniális albuma, ahol végképp megérkezett a mainstream világába, sokkal poposabb és hiphoposabb, de ez kit érdekel, amikor már Tom Cruise Mission: Impossible 2. című filmzenéi közé is bekerült az Iko-ikoval. Az Erykah Baduval, Talib Kwelival vagy a roots-os legénnyel felvett dolgok pedig így is sokkal több emberrel megismertették.

A koncert első harmada alapvetően ez a mindenkit megmozgató, szórakoztató és táncos hangulatban telt, majd jött a felfoghatatlan őrület, mert egyszerűen az, ha valaki a hangjával képes pótolni minden zenészt, arra nincs más szó. És ment a szexi és vicces Edith Piaf-kifigurázás, és ment a capella, és a nő táncolt, a zenekar meg csendben figyelt, majd amikor beléptek volna, mert azt hitték, nekik itt akármilyen lapot is osztottak, Marie feltette a kezét, hogy csak azt meg ne próbáljátok. És akkor Marie Daulne rátért a lényegre, amikor bebizonyította, teljesen felesleges mellé zenészeket adni, elég ha van egy mikrofon és valami kézi hangrögzítője. Laza harminc másodperc alatt felépített egy számot az egyik mikrofonba, majd megfogta a másik mikrofont. Szólt a hirtelen felvett ének, ami ritmus és érzelem egyvelege, és miközben a sampler dolgozott, ő énekelt és táncolni kezdett, a zenekar csak nézte. Persze én is.

A legnagyobb sztárokról mondják azt, mindegy, kit tesznek mellé, ő elviszi a produkciót, Zap Mamának nagyon jól összeválogatott háttérzenekara van, de nincsenek könnyű helyzetben, amikor az énekesnőt kell állandóan figyelniük, éppen mit talál ki. Például kitalálta, hogy előénekel a zenészeknek, akik felelnek a hangszerükkel, majd hirtelen gondolt egyet és az iskolai énekórák borzalmas emlékét eltörlő tornáztatás után hirtelen felvett egy félsikolyt, és párbajozni kezdett a dj-vel, lassan a battle-be beszállt a többi zenész is, ez már a finálé volt másfél óra folyamatos zenélés után, és csak most kezdett el robbanni. A visszataps után még 5-6 számot könnyedén eljátszottak, a Zap Mama egyszerűen nem fáradt, félelmetes funkból, hiphopból és soulból gyúrt energiabombaként tolták maguk előtt a tömeget.

Klikk a vokalistáért!

Erykah Badu, Zap Mama és a háztájiból Sena, a végén Norah Jones még a kanyarban sincsen, de hát ez van, amikor nehéz férfi szívekről és őrjítő női hangokról van szó. Ha lenne egy álmom egyszer a boldogságról, akkor abban ez a nő énekelne a kedves gyerekdaloktól a férfias meccshimnuszig mindent.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!