A Világzenei Színpadot azoknak a szocio- és klausztrofóbiásoknak találták ki, akik nem szeretnének találkozni a Szigetre látogató háromszázezer ember mindegyikével.
|
| Fanfare Savale
|
Éktelen harsonaszó riasztja a másnapos sziesztázókat a világzenei színpad előtt. Hihetnék, honvédelmi napra ébredtek ők, díszegyenruhába rejtett hős szivek katonazenekara vonul, elől azzal a helyes kis bojtos bottal kalimpáló csávóval, de nem. A Fanfare Savale rezesei csaptak egy orbitális ébresztőt a negyven fokos délutánba. Délszláv dallamok, szívet tépő vijjogás, ismerős fájdalmak a káeurópai fülnek. Előkerül itt a kalasnyikov, a szilvapálesz és a medvetánc is. Középütt egy meghatározhatatlan korú román cigány énekli túl a lejmolók szólamát. Adjá' má' egy tizest, bazeg. Vajh', hogy van ez románul, szerbül, albánul, türkül, s ó, még mily sok nyelven, mely nemzetek énekének felturbózásával arat Bregovicot megszégyenítő lelkesedéssel ez a tucatnyi kárpátontúli, vállán kínai piacos törülközővel, törölni a jogos izzadtságot. Fanfárok az ítélethirdetés előtti napon.
Alom a dalom gajdol a punk, a szkín, az alti és a Sziget idejére elmebetegnek öltözött bróker. Kedvenc hazánk kedvenc díszromái a színpadon, Ando Drom. Aztán egy szerelmes dalnál az egyre sűrűsödő közönség mind lebukik hirtelen, egytől egyig voltak már BAZ megyei esküvön. Ismerős kettőt jobbra, kettőt balra lépéskísérletek és csettintgetés két ujjal, két kézzel, egyszerre. Nagy koncentrációt igénylő feladat, senki sem vonja kétségbe. Mint ahogy azt sem, igazán szép és nemes dolog romákért rajongani most.
|
| Habib Koite
|
A bátrabbak megkísérlik öklenedezés nélkül, kortyonként küldeni le az első sört, a Nap szélesen vigyorog, a pultos már kevésbé. Fekete-fehér párok gyülekeznek, Afrika hazánkba szakadt fiai és lányai jelzik, valami jön most, valami igazán dzsunga. És lőn, Habib Koite csap a húrokba, mali pop vagy mi a franc. Mindegy, jobb, ha bele sem gondolunk, miről énekelhet ez a megtermett feka srác és bandája. De nem is fontos, a népszerű fiúzenekarok szövegét most szerencsére nem érthetjük, és ez azért nagy előny, ha az ember élvezni akarja a szavannák zaját. Dobok ütemére vágtató zsiráfok hátán pattogunk már, és bokánkat egzotikus cserjék nyaldossák, nem a szomszéd szájából kifröcssenő sör. Zsigeri életöröm, buja báj és az elvágyódás. Afrikába, mert ott - ezek szerint - nagyon jó.
|
| Omara Portuondo
|
Pannon dallamok, egyre sűrűbben sípoló, pittyegő mobilzenekarrá válik a nép. A vétel kitűnő, minden harmadik izgatottan telefonál, minden második a színpad balján beszél meg találkát és minden elsőnek Siványi karja nő hirtelen, hogy elbírja azt a sok szponzorált sört. A Margitszigetről kiszorult Buena Vista-rajongók hadserege lepi a rétet, elcsattan az első dzsoint és az első csók is egyben. "Egy liberálisnak kötelező szeretni a világzenét" - próbálkozik még valaki a filozófiával, de hamar elönti az ő agylebenyét is a kubai romantika. Omara Portuondo kamaszokat meghazudtoló intenzitással illegeti magát amerikai segélycsomagból kipattant lila kaftánruhájában. Éneke hol megmelengeti a szivet, hol lúdbőrt varázsol a hátra, hol pedig forró ölelkezésre csábítja a szerelmeseket. Tagadhatatlan, van élet a harmincon túl.
