Ők a kisvárdai határon túli színházi fesztivál győztesei

2021 06 23 Amikor telihold ragyog Godó (22)
2021.06.27. 12:52
Kiosztották a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja díjait a kilencnapos rendezvénysorozat zárónapján, melyről az Index korábban riportot közölt. Pont az a Radu Afrim román író-rendező által jegyzett előadás nyert, melyről részletesen beszámoltunk riportunkban. A produkciót a szakmai körökben igen erősnek tartott sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház társulata jegyzi. A zsűriben Eszenyi Enikő is részt vett.

Az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című darab előadása igazi felüdülés volt a fesztivál programjában, méltán nyerte el a fesztivál fődíját. Szakma és kritikusok egyaránt értékelték a társulati kohéziót, a színészi összhangot és a játék felszabadult örömét, mely a hosszú pandémia dacára csak úgy sugárzott a csapat tagjaiból.

A Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei színházi seregszemlén a szakmai bizottság életműdíjat is adományozott, ezt ezúttal Tóth Tibor és Venczel Valentin színművészek kapták, utóbbi egyszersmind az Újvidéki Színház igazgatója és a zsűri tagja is volt.

Tóth Tibor Jászai Mari-díjas felvidéki magyar színművész, színigazgató 1966-ban született a felvidéki Királyhelmecen. 1988 és 1990 között a kassai Thália Színházban dolgozott színpadtechnikusként, majd segédszínészként. 1990 és 1994 között a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1994-1999 között a kassai Thália Színház tagja volt, 1996-1999 között művészeti vezetője. 1999 és 2002 között szabadúszóként dolgozott több magyarországi színházban is. 2002-2003-ban a soproni Petőfi Színház tagja volt. 2003-tól a komáromi Jókai Színház tagja, 2004 és 2020 között igazgatója volt.

Venczel Valentin AASE-díjas vajdasági magyar színművész, rendező, színigazgató 1952-ben született a vajdasági Nagybecskereken. Diplomáját 1978-ban szerezte az újvidéki Művészeti Akadémián. 1978-től az Újvidéki Színház tagja, 1987-ben alapító tagja a topolyai Tápszínháznak. 1989-1991 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban is játszott. 1991 és 2013 között az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze, 2013-tól az Újvidéki Színház igazgatója.

A legjobb rendezésért járó díjat két előadásért ítélték oda: Füst Milán Boldogtalanok című darabját a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban Albu István rendezte, Ibsen Nóráját pedig a kolozsvári Állami Magyar Színházban Nagy Botond vitte színre.

A legjobb társulati munka díját a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház kapta a Domonkos István művei alapján készült Szedjetek szét című előadásért.

A szakmai zsűri különdíját kapta a nagyváradi Szigligeti Színház Gianina Cărbunariu A tigris című előadása.

A legjobb női alakítás díját Kányádi Anna, a legjobb férfi alakításét Pálfi Ervin kapta. A legjobb női epizodista Éder Enikő, a legjobb férfi epizodista Gerner Csaba lett.

Kiemelkedő alakításáért a polgármester díját kapta az ifjú Benedek Ágnes színésznő, a Radu Afrim által írt és rendezett vígjáték egyik főszereplője, aki Székely Claribella szerepében a székely beszédmódot is kiválóan figurázta ki alakításában.

Kisvárdán fontosnak tartják a fesztivál folytonos megújulását, a fiatalok jelenlétét, ezért a 30 év alatti művészeknek járó Teplánszky-díjat a továbbiakban mindig a város polgármestere adja át. A Teplánszky-díj idei kitüntetettje a huszonöt éves Kali Ágnes lett dramaturgi munkájáért, aki az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című díjnyertes előadást is jegyzi dramaturgként.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkárának a fesztivál megnyitóján tett bejelentése szerint a tárca 30 millió forintos támogatási keretéből az idei fesztivál valamennyi határon túli résztvevője jelmezgyártási támogatást kap.

(Borítókép:  Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadás a román Radu Afrim rendezésében, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Fotó: Godó-Révész Rebeka / Tugya Vilmos)