Norbert, Cintia
13 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Filléres novellák egy képhez

kepfeladvany 02 Fm

A vörös matrica, a nyolcadik utas, a Fekete Olaj.  Mit lát három kortárs magyar író ugyanabban a képben? És milyen novellára ihleti őket egy grafika, amihez nem tartozik történet, sőt, még címe sincs? Az Index első novelláskötete, az Istennek nehéz néhány szerzőjét arra kértük, hogy írjanak novellát állandó illusztrátoruk, Fillér Máté egy rajzához. A grafika fent látható, a könyv pedig itt vásárolható meg.

Mán-Várhegyi Réka: Amióta kikerült a vörös matrica az ajtónkra

Amióta kikerült a vörös matrica az ajtónkra, családi életünk majdhogynem idillivé vált. Meglep, hogy minél több bajunk van a világgal, annál nagyobb türelemmel fordulunk egymás felé. Nem erre számítottam. Műveljük magunkat, amerikai és brit egyetemek kultúrtörténeti előadássorozatait követjük, veretes nagyregényeket olvasunk, növényi alapú táplálkozást folytatunk.

A lányom azt állítja, csupán azért vagyunk ilyen előzékenyek egymással és az élővilág maradék részével, mert egyre fokozódó politikai-ökológiai depressziónk nem hagy helyet magánéleti nyavalyáknak, pitiáner sértődéseknek, lelkiismeret-furdalásnak. Irén tizenhat éves, naponta kétszer siratja a jövőjét.

Jobb híján a konyhában jógázom. Miközben a napüdvözleteket gyakorolom, hangosan, fújtatva szuszogok úgynevezett uddzsájí légzéssel, azt hiszem, ez lehet az oka, hogy mozgás közben kényszeresen olyan közéleti személyiségek képe lebeg lelki szemeim előtt, akiket egy kanál vízben meg tudnék fojtani. Egy kanál víz. Békés, ugye?

Már az ötvenvalahányadik napüdvözletnél tartok, amikor a lányom átmászik rajtam, kilép az erkélyre, ledobja a fürdőköpenyét. Anyaszült meztelenül elkiáltja magát:

– Híveim!

A lefelé néző kutyából visszatérek a harcos ászanába, ebbe beleragadva nézem Irént. Csöpög az izzadtság az államról a matracra.

– Híveim! – kiáltja újra.

Oda kéne mennem és be kéne ráncigálnom a konyhába? Vagy éppen ellenkezőleg, hagynom kell, hogy végre egy kicsit őrültnek érezze magát?

Valahol a közelben a huzat bevág egy ablakot. A távolban további mentőautók szirénáznak. Irén ácsorog még egy darabig az erkélyen, aztán belép a konyhába, leroskad a hokedlire.

– Nem tudom, mit akartam ezzel – mondja, és megint bőg. Innen látom, ahogy a könnyei kis tócsává rendeződnek a viaszosvásznon.

Cserna-Szabó András: Budapesti tavasz

Waárhegyi őszintén örült a karanténnak. Végre nem kell bejárnom a melóhelyemre, gondolta, aludhatok, amíg akarok, és végtelenítve nézhetem a filmeket a kanapéról. A kaját a kifli.hu-tól, a bort a Bortársaságtól, a sört a Beergourmet-tól rendelte. Online átutalással fizetett, a futár csak letette a cuccot az ajtaja elé, érintésmentes vásárlás. Waárhegyi legényember volt, másnéven szingli, pedig már negyvenéves is jócskán elmúlt. Előkereste a szekrény tetejére száműzött kartondobozokból a régi dvd-ket és a lejátszót. Húszas éveiben, míg fel nem falta minden szabadidejét a munka (egy lélekölő cégnél dolgozott egy lélekölő pozícióban, mint szinte mindenki), a sci-fi-horror lelkes rajongója volt. Március közepétől minden napja szinte ugyanúgy telt: délelőtt 11-kor kinyitott egy üveg rozét, elhevert a kanapén, és elkezdte sorban nézni a régi filmjeit. A nyolcadik utas: a Halál, A bolygó neve: Halál, A valami, Holtak hajnala, A köd, Kocka… Néha rendelt egy pizzát a netpincéren, máskor pár percre felnézett egy pornóoldalra. Aztán megivott néhány prémium cseh lagert, és folytatta a mozizást.

Később már a redőnyt sem húzta fel nappalra, és a pizsamáját sem cserélte farmerra és pólóra reggelente. Boldog volt. Mikor mind a 120 dvd-jének a végére ért, rájött, hogy még mindig A nyolcadik utas a műfaj legjobbja, ezután már csak ezt nézte. Nyolcszor-tízszer is egy nap. A telefonját kikapcsolta. Így aztán azt sem látta, hogy a szülei sms-ben adták hírül, 97 éves nagymamáját (aki egy budapesti öregotthon lakója volt) elragadta a koronavírus. Biztos home office-ban dolgozik, gürizik, mint a güzü, mentegette fiát az anyja, amikor az apja szidta, mint a bokrot, amiért az nem válaszol az sms-re. Az apja csak legyintett.

Aztán május elején egyszer csak a laptopjához hívta az öreg Waárhegyi a nejét. Dolgozik, mi? – kérdezte szemrehányóan az asszonyt, és a képernyőre mutatott. Fia pár perce posztolt egy képet a fészbukra. Fölötte ez a szöveg volt olvasható: „A konyhaasztalon állok. A nyomomban vannak. A lényeg, hogy nem szabad a padlóra lépni. Tűzforróra hevítették. Hogy kik? Tudjuk, kik! Hát a betolakodók! Ezt a zacskó negrót fél perce szórtam a konyha járólapjára, és már szinte habosra olvadt.” Mit jelentsen ez? – kérdezte az anyuka. Mit? Mit? – mondta az apa. Ne csinálj úgy, Malvin, mintha nem tudnád! Megint a régi nóta. Öltözz, vedd fel a maszkodat! Addig én kiállok a Suzukival a garázsból. Azt hiszem, oda kell mennünk. Ki kell ragadnunk a földönkívüliek markából. A Karcsika, vagyis a te drágalátos kisfiad megint elkezdett masszívan sci-fire inni.

Kiss Tibor Noé: A vírust legyőztük, Mulder

– Scully, ébredj, Scully, könyörgöm, ébredj fel!

– Mi történt Mulder? 

– Scully, a fekete! A fekete!

– Ha a kávégépet keresed, nyugodj meg, nem a földönkívüliek rabolták el. Tegnap szervízbe vittem. Húsz percig kerestem a garanciapapírokat, mert mindig mindent elhánysz!

– Igen, Scully, mindjárt hányok! Scully, csomagolj, ránk találtak!

– Kik találtak ránk?

– Hát ők, Scully, a cigarettás és a barátai. Krycek! A Gumiember! Godzilla!

– Netán a földönkívüliek is?

– Ezerszer megkértelek már arra, hogy ne humorizálj ezen.

– A húgod, tudom. Bocsáss meg, Mulder, de én nem szeretnék csomagolni. Végre itt a tavasz, az emberek zsonganak a parkokban, nekünk pedig itt van ez a szép kert. Olyan jó, hogy vége a karanténnak! Egyébként azt ígérted, hogy hétvégén lenyírod a füvet.

– Fű? Scully ez nem fű, de nem is gomba. Én tudom, mi ez, ez a vírus. 

– A vírust legyőztük, Mulder. 

– Ez a vírus, amivel Tunguzkában Krycek engem is megfertőzött.

– Tunguzka? Oh, igen, mintha már meséltél volna Tunguzkáról. Nagyon izgalmasan hangzik! Rákeressek Bookingon? Klassz lenne ott egy hétvége.

– Klassz? A szovjetek dróthálós rács alá szögeztek mindannyiunkat, hogy emberkísérletet végezzenek rajtunk. A Fekete Rák az orrunkon keresztül a bőrünk alá kúszott, a pupillánk elfeketedett, csúsztak-másztak bennünk azok a férgek. Az emberek üvöltöttek a félelemtől, Micsurin az első kezelés után megőrült.

– Mulder, csak rosszat álmodtál, gyere, feküdj vissza mellém. 

– Nem megyek sehová! Ez nem álom, Scully, ez itt van, itt van a konyhában!

– Mulder ne üvölts, felvered a kis Williamet! Alszik még. Mi van a konyhában?

– Itt bugyborékol. Ránk találtak, Scully. Megint el fognak vinni minket. A következő elrablást nem élem túl. Ha megint ott lesz az a kopasz magyar, és elkezd áriázni, én felvágom az ereimet. 

– Pataky, így hívják a villanyszerelőnket is. Tudod, az a bajszos férfi kezeslábasban, aki annyira hasonlít Tom Selleckre. 

– Lehet. Scully, én nem akarok visszamenni az űrbe, de megint ránk találtak! Itt bugyog, itt fortyog.

– Az isten szerelmére, Mulder, mi fortyog a konyhában? 

– A Fekete Olaj. A vírus! A marsi meteorkő! A földi élet megtermékenyítője! Évmilliók óta itt van közöttünk, és várja a pillanatot, hogy eltüntesse a bolygóról az emberi fajt. Ha felolvad a szibériai permafroszt, akkor talán végleg elszabadul, és nekünk befellegzett.

– Mulder, hogy néz ki az a Fekete Olaj?

– Fekete, és itt fortyog a konyhakövön. Mit nem értesz ezen? Scully, veszélyben az életünk! Mi több, az emberi faj sorsa a tét! Csomagolj!

– Mulder, az nem a Fekete Olaj.

– Hanem akkor micsoda? 

– Nyugodj meg, Mulder. Csokipuding. A kis William reggel leverte az asztalról, de nem volt kedvem feltakarítani. Gyere, bújj vissza mellénk az ágyba.

(Borítókép – Fillér Máté: Cím nélkül)