titanic

Címlapon

A rovat hírei

A rovat cikkei

Dalok a második emeletről

2000. 10. 16., 13:54 | Frissítve: 2000. december 15., péntek 14:55

Roy Andersson új filmje egymáshoz csak nagyon lazán kapcsolódó, szürreális, expresszionista képekből és jelenetekből építkezik. A történetnek nincs is igazán jelentősége, amit látunk társadalomkritika, az északi fény szürke tónusú rajzának rögzítése, sötétbarnától hullazöldig terjedő színtartományban.

Ha valakinek Svédországról hosszúcombú szőke lányok vagy elegáns Saab-ok és Volvók csillogása jutnak eszébe, csalódni fog e filmben. Aki inkább a több hónapos sötétségre, elfojtott vágyakra, komp-alkoholra asszociál, közelebb jár a várhatóhoz, de a film nyomasztó alaphangulatától még mindig nagyon távol.

Roy Andersson filmjei
Roy Andersson, a film rendezője 1970-ben készítette el első játékfilmjét, ’Svéd szerelmi történet’ címmel. Második filmje (1975, Giliap) akkora hatalmas bukta volt, hogy úgy tűnt Andersson örökre a reklámfilmekbe menekül. (Harminc év alatt több mint háromszáz reklám, és rövidfilmet készített – az idei Titanicon, nagyfilmje mellett, az ezekből összeállított válogatás is megtekinthető volt.) Visszatérése, a „Dalok a második emeletről”, megnyerte a Cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíját.
Roy Andersson új filmje egy hivatalból indul - hosszú szürke folyosók, rengeteg ajtó, főnök és beoszottja küzd egymással. Az épp most kirúgott könyörög, harmincéves munkaviszonyra hivatkozik, főnöke lába elé borul, megalázkodva igyekszik átölelni.. A másik arcán zavart mosoly, próbál szabadulni a kínos helyzetből. A résnyire nyitott ajtók mögül kollégák figyelik a jelenetet. Vágás, az utcán vagyunk. A precízen szerkesztett kép előterében emigránst vernek, látszólag minden ok nélkül. Középen némi abszurd – a vállalatigazgató Porschéjét négy alkalmazott tolja be. A túloldalon, a buszmegállóban elhasznált hivatalnokok várakoznak. Vágás.

A „Dalok a második emeletről” egymáshoz csak nagyon lazán kapcsolódó, szürreális, expresszionista képekből és jelenetekből építkezik. A történetnek nincs is igazán jelentősége, amit látunk társadalomkritika, az északi fény szürke tónusú rajzának rögzítése, sötétbarnától hullazöldig terjedő színtartományban.

A film egyik visszatérő motívuma a vallás és annak lehető legcinikusabb ábrázolása. A svéd királyi pár tiszteletére az egyház bekötözött szemű ártatlan lányt vezet ünnepi pompa közepette szakadékba. A feszülettel kereskedő vállalkozó csődbe megy, mert senki nem vesz keresztet tőle, miközben a szanatóriumban néhány őrült Jézusról elmélkedik, aki, „ugyan nem volt isten fia, de keresztre feszítették, mert túl kedves volt.”

A jeleneteket és a nézőt az alkohol mámora, a sötétség, urbánus hallucinációk és némi kicsavart szakralitás nyomasztja agyon. Kocsmák, magyarázat nélkül napokra lebénult autósorok, egy feszületdíler bizarr üzletei, magába roskadt szenilis világháborús tábornok, önnön boltját felgyújtó bútorkereskedő és önkéntes segítőjébe belefűrészelő, zavarodott bűvész. Nagy adag irónia, az összhatás mégis elkeserítő. Egy olyan film, melyet nem lehet szeretni, mégis érdemes megnézni, maradandó élmény. Vadkeresztényeknek és érzékeny lelkű széplányoknak nem ajánlott.

hirdetés