A tömegek legmesszebb eddig a Magyar Televízió büféjéig jutottak, amit ugyebár tavaly szeptember 18-án kifosztottak, jó érzékkel csak kaukázusi kefireket és pár karton mentolos cigit hagyva hátra. (Na jó, egy önjelölt tévéelnöknek egészen Rudi Zoltán irodájáig sikerült eljutnia, ahol azonban a rá nehezedő felelőségtől, az elnöki teendők nyomasztó súlyától, meg persze a hullarészegségtől elgyöngült, és még reggel is a bőrkanapén aludt, amikor a rendőrök megtalálták.)
Pedig itt lenne az ideje megostromolni a köztévét, feltéve, ha nem a Molotov-koktél-dobás szabadsúlyú világrekordját akarja megdönteni, csak elege van az ötven éve a kijelölt dohányzóhely sarkában porosodó népművelői lendületből, a piros telefonon leszóló politikai elit hírszerkesztési elveiből, meg a számlaképes külső beszállítók által túlárazott, gyűrött sztaniolba csomagolt műsorokból. Merthogy a közszolgálati tévézés nem feltétlenül olyan, hogy pár kordzakós elcsámcsog egymás esszékötetein a félhomályban, és nem is az, hogy páran megpróbálják utánozni a kereskedelmi tévéket, aztán amikor nem sikerül, hangosan és sokszor elismétlik, hogy „a kultúra nem piacképes, a kultúra nem piacképes”. És nem, a közszolgálati tévézés még csak nem is azt jelenti, hogy Gyárfás Tamás 1,2 millió plusz áfáért elbeszélget egy államtitkárral bármiről, a lényeg, hogy udvariasan, és megértően.
Éppen ezért megtárgyaltunk, elgondoltuk és elhatároztuk, hogy ezúttal nem csak annyit teszünk, hogy jó mélyen bekotrunk hüvelykujjal, és gyúrunk egy nagy, csillogó golyócskát, de európai értelemben vett modern és haladó eltökéltséggel kiállunk, és meg is mondjuk. (Nem utolsósorban pedig fizetünk 120 ezer forintot). Elszántak vagyunk, mint John McClane a Nakatomi-torony legfelső emeletén. Indítunk egy elnökjelöltet a Magyar Televízió elnöki posztjáért kiírt pályázaton.
Egy olyat, aki nem csak felböffenti az új közszolgálatság uniós konferenciák slideshow-in látott közhelyeit, és egyébként sem a beszállítók által visszacsurgatott százalékokra vár. Inkább egy olyat, aki profilból Deák, szemből Széchenyi, és alulról, ellenfényben kicsit hasonlít Johnny Rottenre.
Közelebbit egyelőre nem árulnánk el a jelölt személyét illetően, titkolózunk és kipixelezünk még egy ideig, a lényeg annyi, hogy az utóbbi évek változásait elismerve, egy másnapos huszártiszt párbaj előtti udvariasságával fejet hajtva, de megmutatnánk, hogy mi (az Index, a Comment:com és persze elsősorban az általunk felkért jelölt) hogy képzeljük a közszolgálati tévézést.
És persze a nézők, hiszen a pályázat leadásig hátralévő másfél hónapban felmérnénk, szondáznánk és megkérdeznénk, hogy tudjuk, végül is milyen közszolgálati tévére kapcsolnának szívesen. Merthogy ez eddig nem szokás, a jelöltek teljes titokban, egy sötét szoba mélyén írták a pályázatukat, és a jegyzeteket is dupla Elzett lakat alatt tartották.
Akkor most némi gerjedés és sípolás után csendüljön fel az Örömóda, nézzen fel elérzékenyülve a szélben szabadon csapdosó magyar és uniós lobogókra, és aztán rövid fohász után klikkoljon, és megint, rendszeresen, nap mint nap, kövesse figyelemmel a kampányt, amiben ígérjük, nagy szerepet kap majd a közösségi televíziózás, a tartalomalapú közszolgálat és a punkzene.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
