Közszolgálat a nagyvilágban: leváltották a szlovák köztévé igazgatóját

Leváltotta a szlovák köztelevízió vezérigazgatóját kedden a médiát felügyelő tv-tanács. A Radim Hreha leváltásáról döntő többpárti testület a parlament megbízásából látja el felügyeleti tevékenységét a sok éve vergődő közszolgálati televízió fölött, amelynek élére átmenetileg megbízott vezetőt kívánnak kinevezni.

A testület 12 jelen lévő tagja közül 10 Hreha menesztésére szavazott. Ők úgy ítélték meg, hogy a vezetése alatt a televízió képtelen teljesíteni törvényből fakadó közszolgálati kötelességeit, ráadásul a gazdálkodás, a műsorszerkezet kialakítása tekintetében is alkalmatlanságát bizonyító mulasztások történtek.

Pavol Minárik, az ellenzéki kereszténydemokraták (KDH) képviselője, a parlament kulturális és médiabizottságának elnöke Hreha visszahívásáról a SITA hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: úgy tűnik, betelt a pohár.

Hreha volt az, aki nem sokkal kinevezése után elbocsátotta oknyomozó riporterét, Eugen Kordát. Ő volt az, aki többrészes dokumentumfilmben tárta fel a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig esetének olyan részleteit, amelyek rámutattak a szlovák hatóságok eljárásában már akkor mutatkozó furcsaságokra, egyszersmind megkérdőjelezték a kormánypolitikusok szavahihetőségét.

(via MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59