Hogy szól az Úr?

2007.12.12. 14:45

Lehet egyáltalán jó vallási műsort csinálni? Az nem egy eleve bénának, lúzernek, elállófülű, pattanásos gagyinak született műfaj? Ez persze nem így van, minimális vizuális igényesség ezeken a műsorokon is számon kérhető, a kakkukos óra is ódivatú, mégse kötelező undorító rózsaszínű műanyagból fröccsönteni. Nyilván a nézettséget erősen minimalizálni fogja, hogy az "Így szól az Úr!"-ban nem Pákó csupasz feneke fogja kinyilatkoztatni az igét, és hogy nem az Engedjétek hozzámban fogja Győzike szájon billenteni majd Beja asszonyt, de az, hogy kevesen nézik, még nem jelent felmentést a munka alól, kedves hívő tévések.

"A katolikus műsorok készítői nem gondolják, hogy televíziós eszközökkel közvetlenül megmutathatnák az Istent. De megmutatható az Úr jelenléte a misén részt vevők, az imádkozók arcán" - olvashatjuk az Új Emberben, de talán nem azon kéne agyalni, hogy hogyan mutassák meg Istent "televíziós eszközökkel", hanem azon, hogy amit megmutatnak - tökmindegy, hogy mit -, az úgy nézzen ki, mint egy tévéműsor.

Nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban a vallási műsorok főcíme is teljesen korrekt, a műsorvezetők pedig szimpatikus, szemrevaló, divatosan öltözött hölgyek, ugyanúgy, mint bármely más közszolgálati műsornál. Az MTV-nél ehhez képest a vallási műsorok szerkesztősége olyan, mint a közszolgálat szervezetébe betokozódott és magát elbarikádozó kis Budapest TV - na jó, legyen inkább Pax TV. A félrészegen, lapzárta előtt fél órával összehozott vállalati lapok, a postaládába bedobált, klotyópapírra nyomtatott kerületi hírmondók világát képernyőre varázsoló vallási műsorokkal nem is a tartalom a baj, hanem a forma, pontosabban a formátlan igénytelenség.

Kezdjük mondjuk kedvencünkkel, a Katolikus krónikával, amelynek műsorvezetője, T. Katona Ágnes olyan sugárzó arccal konferál föl minden blokkot, mintha épp az imént legyintette volna orcán a Szentlélek, vagy húzott volna le egy jó korsó gyöngyöző szenteltvizet. De az is lehet, hogy a fejébe építettek egy százas izzót és az világít belülről. Ruhái konzervatívnak és mértéktartónak gondolt röhejek.

Nem lehet eldönteni, hogy a krónika híranyagaira ennyire kevés volt a pénz, vagy pedig totál amatőr operatőrök forgatják őket minimáltechnikával, nem is értem, ehhez minek kamera, miért nem elég egy kamerás mobil? A remegőkamerás home videók színvonalát masszívan hozó képi világ lassan már egy kisvárosi tévécsatornán is ciki lesz, de az m2-n, vasárnaponként a déli órákban él és uralkodik mindörökkön örökké. A vallási műsorok stábjának arra kellene már ráébrednie ("Ébredjetek!"), hogy nem szünetjelet kell gyártani, hanem híradóféleséget, és nem csak annak a kisebbségnek célozva, aki vasárnap délben amúgy is erre van ráállva agyilag. Ugyanezt simán el lehet mondani a Baptista magazinról is, ne is pazaroljuk rá a szót.

A nagy büdös kakukktojás a Vallási Műsorok Szerkesztőségének termékcsaládjában a Református ifjúsági műsor. Ez az a vallási műsor, amiben amatőr színészek adnak elő különböző jeleneteket. Valaha, ha jól emlékszem, ezek még vallási témájúak voltak, meg hogy ne drogozz, ne rúgd ki az öreg bácsi botját, ne lődd ki csúzlival az alkoholista szomszéd szatyrában az üveget, vagy valami ilyesmi, manapság viszont teljesen elszabadultak az alkotók, már semmi közük a valláshoz a jeleneteknek, sőt, azt se lehet mondani, hogy bármihez is közük lenne. Méteres misegyertyák fényénél kereshetjük a vallási mondanivalót, a nevelő szándékot, de előbb-utóbb rá fogunk jönni, hogy ez nem erről szól, itt csak amatőr bohózatokat adnak elő saját szórakoztatásukra a szereplők, a végén van egy poén, azon ők jót röhögnek, aztán szevasz. Azért az elég vicces, hogy református ifjúsági műsor címén egy elcseszett Szeszélyes évszakok fut a közszolgálati csatornán.